2010. október 28., csütörtök

Susanna Jones: A csendmadár

"Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Teidzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat. Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében ugyanis megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia."



Nagyon sokszor belefutottam már ebbe a könyve, többször láttam leakciózva könyváruházak weboldalán is. Úgy voltam vele, hogy amit sűrűn, eléggé leakcióznak, az nem lehet nagy szám könyv. Aztán olvastam molyos, blogos véleményeket róla, és elbizonytalanodtam.
Kétszer elsétáltam mellette a könyvtárban, kézbe vettem, átlapozgattam, aztán visszakerült a polcra.
Harmadjára hazavittem.

Nehéz róla írnom, mert egyrészt nem nagyon van mit, másrészt nem annyira tetszett.
Különös volt a hangulata. Borús, depis, baljóslatú. Ami persze logikus, hisz egy gyilkosság van a középpontban, de valahogy más volt, mint más hasonló témájú könyvnél. Lehet, hogy azért, mert sikerült az írónőnek a japán hangulatot átadnia a sorain keresztül. Nekem egyből Natsuo Kirino Kínja ugrott be. Ugyanaz a hangulat, ugyanaz az ország.
Zavart, hogy a főszereplő néhol hol E/1 személyben beszél, hol E/3 személyben magáról.
Érdekesek a váltások a történetben. Hol visszaemlékezik, hol a következő sor már a jelenben játszódik.

A történet középpontjában egy gyilkosság van.
A holttest egy megcsonkított angol nőé, aki pultosként dolgozott Tokióban.

A vádlott a barátnője, aki szintén angol és fordítóként dolgozott a városban.

Amikor olvastam a tartalmat, hogy van itt egy kis szerelmi szál is, már sejtettem, hogy is kapcsolódik ez a történethez. Aztán a történet végén jól megdöbbentem. A vége igazán fordulatos volt, ennek ellenére nem tudott lekötni a könyv és vártam, hogy a végére jussak, a borús felhőket elhessegethessem a fejem felől. Egyszerűen borússá tette a hangulatomat, lehangolt, és nem tudott magával ragadni.

Tartalom: 3
Megjelenés: 2004/2001
Eredeti cím: The Earthquake Bird

Susanna Jones 1967-ben született Yorkshire-ben, és ott is nőtt fel. A London Universityn drámát hallgatott. A japán kultúra akkor kezdte el érdekelni, amikor a nó színházat tanulmányozta. Miután diplomáját megszerezte, Japánba költözött, és itt kezdte el írni első regényét. A 2001-ben Angliában megjelent A csendmadár kirobbanó sikert aratott: elnyerte a CWA John Creasy Memorial Dagger-díjat, a CWA/Macallan Legjobb Első Regénynek járó díját, a Mail on Sunday/John Llewellyn Rhys-díját, és a Betty Trask-díjat. Második regénye 2003-ban látott napvilágot Water Lily címmel.

Az írónő honlapja: http://www.susanna-jones.com
És egy oldal, Japánról-minden: http://www.oriens.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése