2011. szeptember 25., vasárnap

Dagmar Chidolue: Toni, te drága!

A nagyszülők könyvespolca kész aranybánya, hihetetlen, hogy milyen kincsekre lehet bukkanni. ;o) Porosodott már szegénykém, szerintem utoljára akkor olvasták amikor megjelent, de amikor kinyitottam és megláttam, hogy 88-as kiadás, a gyermekkorom jutott eszembe. Igazán nem hozott lázba a kis idézet a könyvből, de úgy éreztem ha elolvasom, akkor visszarepülhetek az időben legalább egy picikét arra a pár órácskára. Igen, pár órácska, ugyanis 96 oldalas a kis történet, ami amúgy a Móra Könyvkiadó Piknik könyvek sorozatában jelent meg.

Na de miről is szól? Nagyon röviden lehet erre válaszolni: a legelső szerelemről. Amikor még csak felfedezi a gyerek, hogy valami mást, furát érez a másik fél iránt, igazán hova tenni se tudja, de mások leírásából felismerni, hogy ez a szerelem. Etta a húgával és a szüleivel az apukája munkatársának családjával költöznek egy házba. Egészen pontosan, a munkatárs épített egy nagy házat, aminek a felső emeletét kiadták Ettáéknak albérletbe. A kislány ötödikes, vagyis 9-10 éves lehet. Az új szomszédjuknak van egy vele egykorú fiúk, Toni, aki Ettában első látásra furcsa érzelmeket kelt. Természetesen senki ne gondoljon nagy szerelmi történetre, minden nagyon bájos és ártatlan, ez csak a legelső szerelem. Amikor a gyerekek szeretnének mindig együtt lenni és a legnagyobb boldogság nekik az, ha együtt mehetnek biciklivel az iskolába, mert együtt lehetnek.

Aranyos kis történet volt, semmi extra, 80-as évekbeli ifjúsági füzetecske. Teljesen más, mint a mostanság olvashatóak, de tán pont emiatt érdekes. Igaz, hogy nem izgalmas, nincs olyan jól megfogalmazva, érzed, hogy nincs minden a helyén, túl darabos, az érzelmek sem az igaziak, ugyanakkor meg mégis úgy ahogy van, elfogadod.
Kellemes volt olvasni, eszembe juttatta, amikor a legnagyobb boldogság olyan 8-9 évesen az volt számomra, amikor az osztály "szőke hercege" engem kergetett az órák közti szünetekben. :oD

Dagmar Chidolue nevéhez 51 könyv fűződik, a legutóbbi pl. tavaly jelent meg.
,5

Megjelenés: Lieber, lieber Toni, Erzählung (1984.)/ Toni, te drága! (1988. Móra Könyvkiadó)
Oldalszám: 96
Ára: 26 Ft. Ilyenkor mindig mosolyra húzódik a szám, 26 Ft. :o) Csak a viszonyítás miatt, ha jól emlékszem 88-ban olyan 3 Ft lehetett egy Tom & Jerrys rágó, és 7 Ft egy gombóc fagyi. De persze lehet, hogy nem jól emlékszem rá, mindenesetre valahogy nagyjából így lehettek. Ja, és imádtam a Cola-s nyalókát. Totál nem olyan, mint a mostaniak, az tényleg Cola-s volt. :o)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése