2011. október 31., hétfő

Októberi összegzés

október 31, 2011 0 Hozzászólás
Amikről októberben írtam

Ifjúsági irodalom


Igazán "szenzációnak" számított, amikor 23 felnőtteknek szóló története után tavaly megjelent John Grisham első ifjúságnak szóló krimije, thrillere, a Theodore Boone a kölyökügyvéd (4*). Aranyos, szórakoztató, könnyed ifjúsági krimi, ebben a műfajban tényleg igazi csemege a fiataloknak.
Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első része a Kés a zajban elnyerte a tetszésemet, így izgatottan vártam a Válasz és kérdést (4*). Nem olyan izgalmas, mozgalmas, fordulatos, mint az első rész, inkább elgondolkodtatóbb, de épp emiatt tartalmasabb.
Összességében nézve egy közepes ifjúsági regénynek tartom az Akit egy angyal megcsókolt (3*) c. könyvet. Gyorsan el lehet olvasni, olvastatja magát, na meg nem 400 oldal, hanem csak 184. Igazán úgy érzem, ha itthon hamarabb jelent volna meg, akkor tán jobban megfogott volna, de ma már ennél jobb hasonló történeteket olvastam és ezen átsiklani nem tudok. Nehéz megfogalmazni, mert nem rossz, egyszerűen csak kevés.
Gayle Forman nagyon jól ír, egy percig sem unatkoztam a Ha maradnék (5*) olvasása közben. Tetszett a felépítése is, hogy igazán minden 1 nap alatt játszódik le, de mindeközben Mia folyamatosan visszaemlékszik a múltra. Letenni alig tudtam, elég gyorsan végeztem is vele, de ez annak is köszönhető, hogy nagyon jó a stílusa, magával ragad, belefeledkezel teljesen. Ugyanakkor meg mégis valahogy könnyed. Olvassátok el!
Andrea Cremer: Nightshade- Az őrzők (3*) c. regényével kapcsolatban elég vegyes érzéseim voltak. Egyrészt nem találtam rossznak, ugyanakkor viszont még se fogott meg. Egyszerűen jobbra számítottam.
Az új őszi megjelenések közül Ally Condie: Matched c. (5*) regénye volt az, amit többen nagyon izgatottan vártunk. Nagyon jó a történet, megérte várni rá, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy olvassa el. Olvasmányos, jó a stílusa, jól van felépítve, bele tudsz feledkezni és egyszerűen rossz elszakadni az olvasásától. Én 2 nap alatt befaltam, de mindenhová vittem magammal, ahová csak tudtam. :o)
Az őrzők befejezte után abban reménykedtem, hogy a folytatása legalább kicsit izgalmasabbra fog sikeredni, de eluntam az agyamat rajta. Egyszerűen semmi se történt lényegében A keresőkben (2,5*).

Fantasy/szórakoztató irodalom


Nalini Singh: Angyalvér (5*) c. regénye nagyon bejött. Izgalmas és nagyon szenvedélyes volt, bárcsak hamarabb kezdtem volna neki. Jövő hónapban tuti beszerzem a folytatását, hisz elviekben hamarosan a 3. része is megjelenik magyarul. :o)
Nagyon nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a folytatását, el se lehet mondani mennyire örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem erre a kötetre és nekieshettem. :o) Ugyanúgy élveztem az Angyalcsók (4,99*) olvasását is, az írónő nagyon belopta magát a szívembe ezzel a sorozatával, viszont azért néha okozott kisebb bosszúságot.
Egy szóval tudnám jellemezni Karen Chance: Megérint a sötétség c. (2,5*) regényét: UNALMAS. Olyan szinten untam, hogy nagy nehezen fel tudnám vázolni miről is szólt, de nagyon meg kéne magamat eröltetnem, mert el is felejtettem már.
Lugosi Viktória: Dafke (3*) c. regényét bár közepesnek tartom, de ettől függetlenül mégis volt benne valami, ami felkeltette az érdeklődésemet az írónő más munkái iránt is.

Ahogy látom, ebben a hónapban műfaj tekintetében a fantasy vezetett és leginkább ifjúsági irodalom kategóriájába tartozó regényeket olvastam.
Az értékelésem elég vegyesek voltak, sajnos voltak olyan könyvek, amikre 2,5*-ot adtam, mert nem jöttek be. Ugyanakkor viszont több könyv is nagyon elnyerte a tetszésemet.
A legnagyobb kedvencek az Angyali vadász sorozat 2 kötete volt, amik pedig leginkább nem jöttek be, azok a Megérint a sötétség és A keresők volt.

És amiket októberben kaptam, cseréltem, vettem, vagyis egyszer majd ezekről is írok (bár az Angyalcsók és a Matched már sorra került):



A blog életét tekintve semmi extra nem történt. Az Olvasók Viadala már a 3. témánál tart, íme a 2. témáról a véleményem.
Hosszabb kihagyás után 2 adaptációt is megnéztem (Vizet az elefántnak- film, Csak tudnám, hogy csinálja- film).
És izgatottan várom a novemberi megjelenéseket, mivel 3 könyvet is nagyon-nagyon várok. Az Angyali vadász sorozat 3. részét, Az Éhezők Viadala trilógia befejező kötetét és a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit. Erről a könyvről oly sok szó esett a molyon, hogy egyszerűen nem fogom tudni kihagyni. :o)

És hogy mire számíthattok novemberben?
3 bejegyzéssel vagyok még adós, így várhattok bejegyzést a Szellemlányról, a Gyengéd lovagról és a Különleges házasságról.
Most Az aranypárducok ébredését ill. a Kedves Zoe!-t olvasom, ezekkel nagy eséllyel a hónapban végezni fogok, aztán folytatom a hónapban beszerzett könyvekkel. :o)

Karen Chance: Megérint a sötétség

október 31, 2011 6 Hozzászólás
Mindig nagyon kecsegtető egy adott könyv borítóján egy olyan szerzőtől való ajánlás, akinek a munkájában nem csalódtál még. Első sorban pont emiatt, Kelley Armstrong 2 mondata keltette fel az érdeklődésemet a borítón. Pedig többnyire csalódott véleményekbe botlottam a könyvvel kapcsolatban, egy ideig pihentettem is a polcomon, de aztán úgy éreztem, hogy eljött az ideje.

Cassandra látja a jövőt vagy épp a múltban találja magát, ezért egy erős vámpír fogságban tartotta gyermekkorától kezdve, hogy a képességeit kihasználja. Aztán a fiatal nő megszökik és bujkál a fogvatartója elől, aki természetesen szeretne a nyomára bukkanni és sikerrel is jár...

És a bejegyzés írása közben itt jött a nagy krakk. Elfelejtettem, hogy mivel is folytatódott. :oS Volt benne menekülés, egy barátról kiderült, hogy kicsoda, kiderült, hogy mi is Cassi és puff. Nem látom tisztán magam előtt már a történteket. Ez amiatt van, hogy rettentően untam, lehet végigaludtam.
Nem tudom már, hogy mikor voltam úgy egy könyvvel kapcsolatban, hogy ebbe nagyon kéne a szexjelenet, hogy egy kicsit felpörögjenek a történtek, a Megérint a sötétséggel kapcsolatban ezt éreztem. Aztán mikor sor került rá idéző jelben, olyan szinten kiábrándító volt, hogy hihetetlen. Egy szóval tudnám jellemezni a történetet: UNALMAS. Olyan szinten untam, hogy nagy nehezen fel tudnám vázolni miről is szólt, de nagyon meg kéne magamat eröltetnem, mert el is felejtettem már.
Viszont többen is írták, hogy tartsak ki, mert a másik 2 rész fokozatosan jobb lesz, szóval ha ezt kihevertem, akkor folytatni fogom a sorozatot.
És miért is kapott akkor 2,5 csillagot? Mikor befejeztem akkor úgy éreztem, hogy gyengébb, mint közepes, 2 és fél csillag. Most úgy érzem, hogy 1 csillagot kellett volna rá adnom, de szerintem hitelesebb a friss élménykor való értékelés.
,5

Megjelenés: Touch the Dark (2006.)/ Megérint a sötétség (2010. Kelly Kiadó)
Sorozat: Cassandra Palmer sorozat- 1. rész
Oldalszám: 330
Ára: 2980

Andrea Cremer: Wolfsbane- A keresők

október 31, 2011 4 Hozzászólás
Az őrzők befejezte után abban reménykedtem, hogy a folytatása legalább kicsit izgalmasabbra fog sikeredni, de eluntam az agyamat rajta. Egyszerűen semmi se történt lényegében A keresőkben.

Az első rész ott ér véget, hogy Calla és Shay elmenekül, majd hirtelen a keresők kezei között találják magukat. Mikor a lány magához tér, első körben nem tudja bízzon-e az új ismerőseim, de végül amellett dönt, hogy melléjük áll.
A feladata a falkájának a keresők oldalára való állítása lenne, de aztán megjelenik Calla öccse és kiderül, hogy mi történt a falkával a lány szökése után. ...


Ritka unalmas történet volt, a 250. oldalig szinte semmi se történt, de utána se robbant be hirtelen az akció. Nagyon untam, nagyon semmilyen volt. Az első részben és itt az utolsó oldalakon egy kicsit felpörögtek az események, de ez kevés volt ahhoz, hogy nyálamat csorgatva várjam a harmadik részt. Igazán semmit se tudok írni, az egész sorozat úgy ahogy van, nem jött be. Unalmas, semmi se történik, Calla folyamatosan nyavajog, lefeküdjön valamelyik pasival vagy inkább ne?, én ezt egyszerűen már nem bírtam. :oS Pedig jól ír az írónő, ez nagyon klassz kis sorozat lehetne, de valahogy nem.
,5

Megjelenés: Wolfsbane (2011.)/Wolfsbane- A keresők (2011. Egmont Kiadó)
Sorozat: *Andrea Cremer farkasos sorozata- 2. rész*
Oldalszám: 392
Ára: 3999

2011. október 29., szombat

tortenetbolt.hu

október 29, 2011 0 Hozzászólás
Pár nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt, amiben egy honlapot mutattak be nekem és kértek, hogy osszam meg ezt veletek is, íme:
Amit a kiadóról tudni lehet, hogy rövid kis kiadványaik jelentek meg, amik kikapcsolódást nyújthatnak pl. orvosi rendelőben várakozva vagy utazás közben. Pár oldalas kis füzetekről van szó, amik szinte észrevétlenül elférnek a táskákban, viszont ha úgy adódik, akkor mégis van nálatok olvasni való, amivel le tudjátok kötni magatokat.
"Az általunk publikált kiadványok célja, hogy az általában fölöslegesnek és unalmasnak titulált élethelyzetekben nyújtsanak szellemi és kulturális feltöltődést, szórakoztató és könnyed formában. Ezt a szemléletet ötvöztük honlapunkon egy egyedi keresési metódussal, amellyel könnyen kiválaszthatja a hangulatának, illetve idejének megfelelő olvasmányt. Az online rendelésnek hála, akár már másnap élvezheti a kiválasztott művet, bárki számára elérhető áron.
Az általunk kínált füzetek kis méretüknek és terjedelmüknek köszönhetően bármilyen élethelyzetben megoldást kínálnak, nőgyógyásznál, Apeh irodában, vonatra várva, metrón ülve, lyukasórán, értekezletre várva, híradó helyett, amíg köt a festék, amíg hat az injekció, letöltődik a program, sorban álláskor… A lista tulajdonképpen végtelen, annak bővítése magukra az olvasókra vár."

"A weboldalhoz tartozik egy frissen elkészült facebook oldal is: www.facebook.com/tortenetbolt ahol most minden új rajongó ingyenesen letölthet egy kiadványt."

2011. október 27., csütörtök

Ally Condie: Matched

október 27, 2011 2 Hozzászólás
Az új őszi megjelenések közül ez a könyv volt az, amit többen nagyon izgatottan vártunk. Először a borítója hívta fel magára a figyelmemet, a zöld ruhában, egy üveggömbbe zárt lány alakja. Vajon mit akar jelenteni ez az egész? Aztán a fülszövege is megfogott :
"A globális felmelegedés után a régi rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg. ..."

Ki ne lenne kíváncsi egy ilyen történetre, amikor sorba jelennek meg manapság a világvégéről szóló rémhírek? :o)

Ally Condie a Matched trilógiájával szinte berobbant a könyvpiacra és a New York Times bestseller listájára. A rajongók körmüket rágva várhatták a tavaly novemberben angolul megjelent első rész folytatását, ami előre láthatóan angolul november elsején kerül majd a boltok polcaira. Nekünk egy kicsit tovább kell várnunk, ha magyarul szeretnénk olvasni. A könyv utolsó lapján 2012 tavaszára "ígérte" a kiadó a folytatást. A trilógia befejező kötete pedig még messzebb van, 2012 novemberére van tervezve angolul.

Mint már olvashattátok, a jövőben vagyunk, ahol egy teljesen új társdalom jött létre. Nincs éhezés, nincs betegség, bűnözés, mindenkinek van munkája, de a kormány dönti el, hogy ki kivel házasodik meg, ki hol fog dolgozni és ki mikor hal meg. A lakók folyamatosan ellenőrzés alatt állnak, a "hivatalnokok" mumusa mindig ott leng a fejük fölött. Már abból probléma származhat, ha egy kisgyerek az első iskolai napján nem akar felszállni a légi vonatra, mennek is a kedves szomszédok jelentést tenni.
A 17 éves Cassia egy ilyen világban él. Izgatottan készül a Párosító Bankettjére, ahol kiderül majd, hogy ki lesz a férje. Legnagyobb döbbenetére és örömére, a legjobb barátjának a képe jelenik meg a monitoron. Igen ám, de aztán másnap egy új fiú képét látja és teljesen összezavarodik. Ráadásul Ky nem ismeretlen számára. ...


Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kb. a feléig úgy éreztem, hogy jó-jó, 4 csillagos, de semmi extra. Jó olvasni, jól ír az írónő, tetszik a felépítése, átlátom a világképet, de valami hiányzik nekem belőle. Aztán azon kaptam magamat, hogy még enni is a könyvvel járok, egyszerűen nem tudtam letenni. És mikor este lefeküdtem aludni, a könyvön kattogott az agyam, milyen lenne egy ilyen társadalomban élni? A 4 csillag átváltott 5 csillaggá, faltam a sorokat és rettentően várom a folytatást. Mi lesz Cassia-val és Ky-al? Meg magával az egész táradalommal? Meddig működhet így az élet?

Nem akarom, hogy az unokám, a dédunokám, vagy bármely leszármazottam ilyen világban éljen. Lehet, hogy első körben szépnek és jónak tűnik, mert nincs éhezés, nincs bűnözés, nincs betegség, de ugyanakkor a embereknek nincs szabad akaratuk. Lehet, hogy a lehető legjobb párt találják meg neked, akivel tényleg összeilletek és egészséges gyermekek tucatjai születhetnek (szigorúan 31 éves korodig, mert utána már nem szülhet egy nő sem), de mi van akkor, ha te nem tökéletes párra vágysz? Biztos jó dolog az, hogy tudod 80 évesen meghalsz? Nem jobb egy kicsit bizonytalanságban élni? Néha olyan érzésem volt, mintha azt üzente volna az írónő, hogy bár vannak nagyon nagy problémák ebben a világban, de lehetne rosszabb is.

Ami rendesen szíven ütött az az, hogy nincsenek könyvek és versek. Egészen pontosan anno kiválasztottak 100 könyvet, 100 verset, 100 festményt és nesze nektek, a többit megsemmisítették. Ahogy belegondoltam, hogy vajon milyen művek veszhettek el? 100 db? Mi az? 100 könyvet elolvas egy ember akár 1 év alatt! ... Ó nem, én nem akarok ilyen világban élni.

Többször bevillant az olvasása közben a Rómeó és Júlia, továbbá Az Éhezők Viadala.
A Rómeó és Júlia azért, mert a 2 szerelmes itt sem lehet egymásé. Itt nem a szülők azok, akik elválasztják őket, hanem a társadalom görget eléjük akadályt.
Az Éhezők Viadala meg azért- senki se gondoljon arra, hogy a Matched egy véres könyv, mert nem így van!-, mert ott is egy olyan utópisztikus világ szerepel, ami hosszú távon életképtelen. Ott is megvan a fiatal lány, mint főszereplő, aki 2 fiú között őrlődik és felveszi a kesztyűt a kormány ellen. Másképp, de itt is ezek a momentumok megtalálhatóak. Ismétlem, nem véres a Matched egyáltalán, de egyből beugrott ez a párhuzam.

Nagyon jó a történet, megérte várni rá, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy olvassa el. Olvasmányos, jó a stílusa, jól van felépítve, bele tudsz feledkezni és egyszerűen rossz elszakadni az olvasásától. Én 2 nap alatt befaltam, de mindenhová vittem magammal, ahová csak tudtam. :o)
Izgatottan várom a Crossed magyar megjelenését, nagyon jó sorozat vette ezzel kezdetét.

Megjelenés: Matched (2010.)/ Matched- Egymáshoz rendelve (2011. Ciceró Könyvstúdió)
Oldalszám: 337
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT.

2011. október 24., hétfő

Lugosi Viktória: Dafke

október 24, 2011 0 Hozzászólás
Amikor legelőször láttam a könyv borítóját a neten, az az érzésem volt (ne kérdezzétek miért, nem tudom), hogy ez egy scifi. Így mikor elolvastam miről is szól, jól megdöbbentem.

A főszereplőnk E/1 személyben meséli el a történteket, nem mellesleg újságírónő, a párja pedig szakács. Kisbabát szeretnének, de nem jön össze nekik, így a mesterséges megtermékenyítés mellett döntenek.
Időben ha jól gondolom, akkor a 90-es évek elején járunk.
A történet bemutatja, hogy akik a mesterséges megtermékenyítés mellett döntenek, miken mennek keresztül, ill. a múltba is betekintést kapunk.

Az írónő ide-oda ugrált az időben, néha már követhetetlennek tartottam, ráadásul inkább a múlt (többnyire a kommunista rendszer) kapott nagyobb szerepet a történetben, maga a babavárás kevesebbet. Igazán nem erre számítottam.

Különösebben a szereplők sem lopták be magukat a szívembe. Nem tudom, hogy a történtek esetleg megtörténtek-e az írónővel, mintázva vannak-e a szereplők valakiről, de nekem vagy semmilyenek voltak, vagy pedig idegesítőek.
Humorra számítottam, amikor egyszerre kacagok majd a főszereplőkkel és zokogok, de inkább unalmat éreztem.

Maga az egész lombikbébi program nagyon szívbemarkoló volt, szavakat se találom és úgy érzem nincs is jogom bármit is mondani. Sose értettem, hogy mitől függ az, hogy van akinek azonnal sikerül, másnak pedig nagyon nehezen vagy sehogy sem. Olvasva, hogy ezek a családok miken mennek keresztül, a beavatkozások, a lelki megterhelések, a magyar EÜ (gondolom az évek alatt nem nagyon javult a helyzet ezen a téren), nagyon nehéz lehet.

Lugosi Viktória jól ír, gördülékeny a stílusa, könnyen lehet haladni az olvasással, de ez az ide-oda ugrálás az időben nekem nem jött be. Na meg tán inkább a babavárásról kellett volna szólnia történetnek és csak nyúlfarknyi szerepet kaphatott volna a múlt, ami nekem kicsit unalmas volt a leírtak alapján. Összességében nézve, nekem fura lett. Mindezektől függetlenül, bár a történet nálam közepes lett, de mégis emlékezetessé tette magát az írónő, kíváncsi leszek más művére is.

A cím jelentése pedig "csak azért is", mert egészen a végéig nem értettem. Végül utána néztem. :oP


Megjelenés: Dafke (2009. Ulpius- ház Kiadó)
Oldalszám: 270
Ára: 2999

2011. október 21., péntek

Az Olvasók Viadala 2.

október 21, 2011 0 Hozzászólás
Ebben a bejegyzésben már írtam az eseményről, íme a 2. téma kifejtése.
"Ha interjút készíthetnél Suzanne Collins-al, miket kérdeznél tőle? Írj egy képzeletbeli interjút, amit az írónővel készítesz. Melyik könyvbéli szereplővel találkoznál szívesen a való életben is? Tőle mit kérdeznél, és szerinted mit válaszolna? Készíts egy képzeletbeli interjút valamelyik karakterrel. Szerinted mi fog történni, milyen titkokra derül fény a 3. kötetben? Mit gondolsz, az írónő be merte-e vállalni valamelyik meghatározó szereplő halálát?"

Nem tudom ki hogy volt vele, de én ezzel a témával bajban voltam egy kicsit.
Hogy egy esetleges interjú során miket kérdeznék az írónőtől? Sok újdonságot nem fogok írni, nekem is a legalapvetőbb kérdések jutottak az eszembe:
- Mi ihlette a történetet?
- A szereplőit mintázta valakiről?
- Vannak olyan részek amiket kihúzott, így nincsenek benne a már kiadott könyvekben?
- Mennyi ideg írta a kötetetek?
- Mégis hogyan képzeljék el az olvasók, hogyan zajlott a trilógia megírása? Ágyban fekve esténként, esetleg noteszt előkapva a táskából és ahol jött az ihlet ott folytatva, számítógép elé leülve és komolyan nekiesve vagy mégis hogyan?
Kivel találkoznék legszívesebben? Ez jó kérdés volt. Katniss és Peeta egyből beugrott, de valahogy még sem ők lennének azok, hanem inkább Haymitch.
És hogy be meri-e vállalni Collins valamely meghatározó szereplő halálát? Valahogy úgy érzem, hogy ez elkerülhetetlen.

2011. október 20., csütörtök

Nalini Singh: Angyalcsók

október 20, 2011 0 Hozzászólás
Nagyon tetszett Nalini Singh Angyalvér c. regénye, így nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a folytatását. El se lehet mondani mennyire örültem, amikor csere révén sikerült szert tennem erre a kötetre és nekieshettem. :o)

Az Angyalvér ott ért véget, hogy Urram legyőzése közben Elena élete veszélybe került, amit Raphael úgy tudott megmenteni csodák csodájára, hogy a nőt angyallá változtatta. Elena 1 éves alvása után kicsit gyengélkedik, a szárnyait se tudja még használni. Mindeközben Lijuan egyre veszélyesebbé válik, az arkangyalok elkerülhetetlennek tartják a harcot és ráadásul felkeltette az érdeklődését az első teremtett angyal, Elena. ...

Míg az első rész központjában leginkább a szenvedély állt, az Angyalcsókban ez háttérbe került és az akció került előtérbe. Ugyanúgy élveztem a kötet olvasását, az írónő nagyon belopta magát a szívembe ezzel a sorozatával és nagyon várom, hogy végre megjelenjen a harmadik rész, viszont azért néha okozott kisebb bosszúságot.
Ugyanis az írónő többször is kitér arra, hogy az angyalok milyen ingeket hordanak a szárnyaik miatt és hogyan tudnak széken ülni. Amikor 1-2X ismételte meg ezeket, akkor még elmosolyodtam magamban, "Van ilyen", de amikor már negyedjére olvastam ugyanúgy, hogy a székek úgy vannak kialakítva, hogy a háttámla megtartsa a szárnyakat és az ingek megkötősek, így a szárnyak szabadon vannak, kezdett az agyamra menni és nem tudtam eldönteni, hogy ennek mi az oka. Az írónő ennyire feledékeny vagy az olvasókat tartja annak? Vagy ennyire fontosak lennének a későbbiekben ezek a kis momentumok? (Ebben a részben jelentőségük nem nagyon volt.) De ezen kívül semmi bajom nem volt. :o)

Ugyanúgy sikerült mesterien elém festenie a világképet, többször is kívántam, bárcsak nekem is lehetnének szárnyaim, mint Elenanak. Vajon milyen érzés lehet? Milyen lehet repülni? Szerintem ez fantasztikus dolog, amikor a szerző ennyire át tudja adni a kitalált világát, főleg ebben a műfajban, hisz angyalokat még nem láttam, így nagyon meg kellett mozgatnia a fantáziámat, de elérte.
A karakterek, a helyszínek, minden nagyon a helyén volt, egyszerűen a kis fent leírt problémámon kívül semmi más rosszat nem tudok írni a sorozatról, én eddig teljesen odáig vagyok érte! Így továbbra is csak buzdítani tudok mindenkit, hogy aki szereti az erotikusabb fantasyt (ismétlem, az erotika itt is megvolt, de most inkább az akció került előtérbe) azoknak nagyon ajánlom a figyelmükbe az Angyali vadász sorozatot.

A borító újra nagyon szép lett, nem rég a harmadik rész borítójának a bemutatásakor hívták csak fel a figyelmemet arra, hogy a háttérben mindig egy város/hely van, itt pl. a Tiltott Város Kínában. Eddig valahogy ezeket észre se vettem.
És még egy piros pont a kiadónak, nagyon szeretem az olyan könyveket, amikor nincsenek a végén más könyvből részletek, agyontömve ajánlásokkal. Véget ért a történet és már a belső borítót látjuk is, vége.
És hogy miért adok neki 4,99 csillagot? Nos az ismétlésekért, mert tényleg az agyamra mentek és emiatt bosszús vagyok.
,99

Megjelenés: Guild Hunter 2. (2010.)/Angyalcsók (2011. Egmont Kiadó)
Sorozat: Angyali vadász 2. rész
Oldalszám: 432
Ára: 3999

Vizet az elefántnak- film

október 20, 2011 2 Hozzászólás

"Jacob (Robert Pattinson) egy hirtelen ötlettől vezérelve maga mögött hagyja az állatorvosi iskolát, addigi életét, és csatlakozik egy utazó cirkuszhoz. A kiszámíthatatlan, kalandokkal teli izgalmas világ az otthonává válik, ahol a szerelem is rátalál. Marlenaval (Reese Witherspoon) a gyönyörű, és vonzó cirkuszi előadóművésszel egyre közelebbi, romantikus viszonyba keveredik, akit azonban férje (Christoph Waltz) iránti kötelessége és a cirkusz iránt érzett szenvedélye nem hagy nyugodni.
Így utaznak keresztül a húszas évek Amerikáján, oldalukon Rosie-val, az idomíthatatlannak tűnő elefánttal, és a társulat megannyi érdekes tagjával.
"


Még nem olvastam Sara Gruen azonos című regényét, de oly sok jót olvastam a történetről, hogy gondoltam megpróbálkozom a filmmel. Tán, túl nagy elvárásom volt. Nagyon romantikus, pityergős, amolyan Elfújta a szeles történetre számítottam. Szép volt, jó volt, de jobbra számítottam. Egyszer láttam, de nem hiszem, hogy bármikor szeretném újra megnézni.

Furának találtam Robert Pattinsont és Reese Witherspoont is ebben a szerepben. Egyrészt Pattinson nekem annyira egybeolvadt az Alkonyat főszereplőjével, hogy egyszerűen más karakterként nem tudom elképzelni (amúgy ugyanez igaz a Harry Potterra is), másrészt Reese Witherspoon számomra mindig Dr. Szöszi marad. Szépek voltak együtt, jót alakítottak, de mégis olyan fura volt az egész. Legjobban az elefánt tetszett, nem tudom, hogy ez dicséretnek számíthat-e. :o)





amerikai dráma
2011

Megjelenés: Water of Elephants/ Vizet az elefántnak (2007. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 382
Ára: 2999

2011. október 16., vasárnap

Külföldi megjelenések- október

október 16, 2011 0 Hozzászólás
Olyan fura, hogy amikor nézegetem a külföldi megjelenéseket, szinte csak sorozatokba lehet botlani. Most is párat szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amik itthon még nem jelentek meg, de ami késik, az (remélhetőleg) nem múlik.

Bár, még a Hush, Hush 2. része se jelent meg itthon, de a harmadik angolul már kapható, méghozzá elég jó Goodreads-es átlaggal (4,40).
"The noise between Patch and Nora is gone. They've overcome the secrets riddled in Patch's dark past...bridged two irreconcilable worlds...faced heart-wrenching tests of betrayal, loyalty and trust...and all for a love that will transcend the boundary between heaven and earth. Armed with nothing but their absolute faith in one another, Patch and Nora enter a desperate fight ..."


Alison Weir neve a magyarul is megjelent Lady Jane és Lady Elizabeth miatt lehet ismerős. Most pedig itt a Boleyn Máriáról szóló története.
"Mary Boleyn (c.1500-1543) was no less fascinating than her ill-fated queen consort sister Anne. In fact, her own claims to fame are numerous: She was not only an influential member of King Henry VIII's court circle; she was one of his mistresses and perhaps the mother of two of his children. In addition, the apparently prolific Mary was rumored to have been also a mistress ..."


A Twilight képregény első része már kapható itthon is, és most megjelent a második része angolul.
"Having uncovered the dark secret of her enigmatic classmate, Edward Cullen, Bella Swan embraces her feelings for him, trusting Edward to keep her safe despite the risks. When a rival clan of vampires makes its way into Forks, though, the danger to Bella has never been more real. Will she make the ultimate sacrifice to protect the people dearest to her?"


A Méregnaplók második része is megjelent és ha jól tudom, akkor hamarosan magyarul is jönni fog. (A borító nagyon szép!)
"A dark, gothic tale of romance… and murder.
The latest book in the grippingly dark series, The Poison Diaries.
Our heroine, Jessamine, has lost her faith in the men she loved, and her innocence as well. She turns to the dark side and plots to kill her father, using his own poisons, before becoming an assassin, a poisoner for hire ..."


Most már nem csak a Twilightból van képregény, hanem már a Hush, Hush-ból is. Íme az első része:
"For Nora Grey, romance was not part of the plan. She's never been particularly attracted to the boys at her school, no matter how much her best friend, Vee, pushes them at her. Not until Patch came along. With his easy smile and eyes that seem to see inside her, Nora is drawn to him against her better judgment. ..."