2012. október 27., szombat

David Safier: Jézus szeret engem

Eredeti címe: Jesus liebt mich (2008.)
Itthon kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2010.)
Oldalszám: 332 (a többi előzetes)
Ára: 3499
Forrás: molyon cserélt
"Marie csinos, kedves lány. Egyetlen hibája van csak: mindig rossz férfiba szeret bele, és erre mindig későn döbben rá. Mint legutoljára is, amikor csak az oltár előtt kap észbe és mond nemet vőlegényének. A botrány persze nem marad el, a megszégyenített Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni a szülői házba. Ahol a tetőhöz hasonlóan az ott lakók élete is sürgős felújításra szorulna. Hamarosan meg is jelenik egy ács, aki nemcsak jóképű és vonzó, hanem megértő és önzetlen is. Marie úgy érzi, végre megtalálta álmai pasiját. De boldogsága ezúttal sem tart sokáig: a karizmatikus idegen azt állítja magáról, hogy ő Jézus, aki azért jött vissza, hogy megvívja végső csatáját a Gonosszal. 
Egy futóbolonddal hozta össze a balsorsa, netán egy szélhámossal? Vagy Isten fia valóban újra leszállt a földre, hogy ha nem is az egész emberiséget, de legalább Mariét megváltsa, és boldoggá tegye? A német David Safiernek, a Pocsék karma egy csapásra világhírűvé lett szerzőjének második könyvéből – amely éppoly könnyed, szellemes és élvezetes, mint az első – bizonyságot szerezhetünk, hogy igenis, vannak még csodák, csak hinni kell bennük." 



Nagyot tetszett az író első magyarul megjelent könyve, a Pocsék karma, így kíváncsi voltam a másik történetére is. Végül úgy adódott, hogy még tavaly (ha jól emlékszem) sikerült is a molyon csere révén szert tennem rá, de az olvasásának még se álltam neki. Végül most kedvet kaptam hozzá és teljesen rácuppantam. :o)

Újra egy nagyon humoros történethez lehetett szerencsém. Jókat kacagtam rajta, de voltak olyan poénok is -főleg a vége felé-, amiket már eléggé eröltetettnek éreztem, de összességében nézve nagyon kellemes humora volt.

A főszereplőnk a 30-as éveiben járó Marie. Az esküvőjét lemondja, majd derült égből villámcsapás, megjelenik egy bizonyos Joshua, aki ács és épp a tetőt akarja megjavítani a házon.
És akkor van egy papunk, akit mit ad ég, Gabrielnek hívnak, furcsa heg van a hátán és totál rá van gerjedve Marie anyjára.
Persze a Sátán se maradhatott ki a képből, aki van, hogy hattyú képében jelenik meg, majd átalakul ...
"...a fekete hattyú partra úszott. A kavicson át feltotyogott a parti útra, megrázta nedves tollazatát, aztán... átváltozott George Clooneyvá."
és Isten se maradhatott le mögötte, nehogy már!, ő meg olyan, mint Emma Thompson.
Szerepel még a könyvben egy idősödő édesapa is, aki Fehéroroszországból "hozatott magának" feleséget és fontos szerepet kap Marie nővére Kata is, aki a képregényeivel feldobta a történetet, viszont sajnos épp az agydaganatával küzd.
"Amikor megkérdeztem, honnan ez a hihetetlen akarat, így válaszolt: - Nincs más választásom. Elvégre nem hiszek a halál utáni életben."
Marie azonnal heves vonzalmat érez az ács irányába, aki Jézusnak tartja magát és nem érti miért akar vele annyira Marie fűrészelni. Mindeközben a Sátán a végső csatára készül és nem rest bevetni a titkos fegyvereit, mint pl. a volt vőlegényt, akinek habzik a szája Marie-től. De hogy ki fog nyerni: a jó avagy a rossz? És hogy Marie és Jushua, akarom mondani Jézus boldogan élnek-e amíg meg nem halnak? ... Tessék elolvasni a könyvet. ;o) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése