2013. április 6., szombat

A felmérés eredménye

Egy ideje terveztem már, hogy valamilyen formában vizsgálni fogom a blog olvasóinak összetételét és magáról az oldalról a véleményeteket. Ebben volt segítségemre a 3. blogszülinapi játék II. fordulója. Összekötöttem a szórakozást, számomra a hasznossal. ;o)

21-en töltötték ki a kérdőívet. Nyilván, a statisztika azon adatok alapján készült, amiket a kérdőív beküldői adtak, de ebből azért sok mindent le lehet szűrni.

1.) Nem szerint, többnyire kik olvasnak? 
Egyértelműen a nők és ezt sejtettem is. Viszont nagyon örülök annak, hogy férfiak is tévednek az oldalra és érdemesnek tartják, hogy elolvassák az írásaimat. ;o) Nem tudom szegények mit fognak szólni a romantikus regény döppingemhez, mert most eléggé olyan hangulatban vagyok, szóval több ilyen bejegyzésem fog születni majd a közeljövőben.


2.) Kor szerinti eloszlás
Ahogy látni lehet, többnyire 30-35 év közöttiek olvashatják a bejegyzéseket, de 15 év alattiak is megfordulnak az oldalon.


3.) Rovatok
a.) Két fontosabb témát is igyekeztem érinteni a bloggal kapcsolatban. Elsőként azt, hogy a rovatokat hogyan osztályoznátok. Melyek érdekelnek jobban titeket, és mik vannak hátrébb a listán?

1. Mit olvasok most?
2. Várólista
3. Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe!
4. Kitekintő
5. Kérdezz! Felelek!
6. A postás mindig 2X csenget
7. Letye-petye-lepetye
8. Hó végi összegzés
9. Mi sül a sütőben?
10. Alkotóműhely
11. Barangolás

Nagyjából erre a sorrendre számítottam, bár a Barangolást kicsit előrébb gondoltam volna. Illetve jót mosolyogtam a 3. helyezeten, mert bár ezek szerint kíváncsiak vagytok rá, de nem jönnek olyan e-mailek, amikkel meg tudnám tölteni ezt a rovatot. :o(

b.) Arra a kérdésre pedig, hogy mely háttérbe szorult rovatot látnátok újra szívesen az oldalon, a Top10 nyert. Utána jött a Szerzők, majd pedig a Heti összefoglaló.
Nos, a Heti összefoglaló felfrissítését egyelőre nem tervezem, de a Szerzőkkel igyekszem kicsit sűrűbben jönni. Ami pedig a Top10-et illeti. Ha lenne ihlet, akkor visszatérhetnék vele, de nem nagyon tudom mikkel kapcsolatban állíthatnék össze ilyen listákat. Úgyhogy várom esetleg az ötleteket és ha lesznek, akkor persze jönni fogok újra ezzel a rovattal!

4.) Műfajok
A másik téma amire nagyon kíváncsi voltam, hogy mely műfajú könyvek érdekelnek legjobban titeket.

1. szórakoztató irodalom
2. fantasy
3. ifjúsági irodalom; romantikus irodalom
4. történelmi regények
5. szépirodalom
6. disztópikus/posztapokaliptikus történetek; krimi
7. erotikus történetel
8. gyermekirodalom; sci-fi; életmód-nevelés-stb.
9. egyéb

Itt az ifjúsági irodalom és a romantikus irodalom győzelmére számítottam, de hát nem. :o)

5.) Csillagozás
A csillagozással kapcsolatban a 21-ből 20-an várnák vissza a bejegyzésekben, így vissza is hoztam. Már csak amiatt is, mert úgy érzem őszintén válaszoltak a kérdőív kitöltői arra a kérdésemre is, hogy végigolvassák-e a bejegyzéseimet és kiderült, hogy vannak, akik ugyanúgy olvasnak, mint én. :o) Vagyis nem olvassák végig a bejegyzést azonnal, hanem először csak az értékelést keresik, a kiemelt szavakat, vagy az első pár sort, vagy csak úgy ránézésre szavakat szemeznek ki a szövegből és ezek alapján döntik el, hogy elolvassák-e a bejegyzést avagy sem. Nos, így visszahozom a csillagozást, remélem sikerül ezzel megkönnyítenem, hogy mely könyveket olvassanak el az érdeklődők és melyeket nem. ;o)

6.) Kérdések
Nagyon jó és érdekes válaszok születtek arra a kérdésemre is, hogy mely kérdésekre szerettek választ kapni a bejegyzések olvasása során. Az evidens volt, hogy miről szólt a történet, mi volt a véleményem, stb., de sok olyan dolgot is megtudtam, ami titeket érdekelne, de eddig nem tértem ki rendszeresen rá. Mint pl. hogy ki volt a kedvenc szereplőm, mi volt a kedvenc idézetem, hogy néz ki a könyv eredeti borítója, stb. Igyekszem mostantól ezekre is odafigyelni a bejegyzések megírásában.

Mint ahogy már láthattátok, kicsit változtattam a bejegyzések felépítésén.
  • Az értékelést megtalálhatjátok a borítókép alatt.
  • Maga a bejegyzés is több részre tagolódik. Először egy rövid szöszt olvashattok a könyvről, majd röviden összefoglalom a tartalmat, utána jön a véleményem. Aztán kérésre olvashatjátok, hogy ki volt a kedvenc szereplőm (már ha nem felejtem el ezt) és kiknek ajánlanám a figyelmébe. Illetve a bejegyzés elején egy idézet is található, ami valamiért a legjobban megfogott. Aztán legalul ahogy már megszokhattátok, láthatjátok a szerző képét, de ezt kiegészítettem a könyv eredeti borítójával külföldi könyv esetén és egy kis infóval a szerző munkásságáról.

Úgyhogy a kérdőív feldolgozása alapján ezeket a változtatásokat eszközöltem azok alapján, amiket írtatok nekem. :o) Köszönöm szépen, hogy segítettetek az elkészítésében!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése