2013. június 25., kedd

Andreas Steinhöfel: Rico, Oskar és a nagy nyomozás

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de amikor kiderül egy könyvről, hogy XY irodalmi díjat nyert, akkor egyszerűen AKAROM fázisba kapcsolok. Kíváncsi vagyok arra, hogy miért kapta és szerintem megérdemelte-e. Nos, a Rico, Oskar és a nagy nyomozás borítóján, szépen virít az aranyozott díjacska, benne a "Német Gyermekirodalmi Díj" felirattal. Ezek után, kihagyhatatlanná vált számomra. Főleg, hogy ugyebár van egy Gyerkőcöm, így közel áll hozzám a gyermekirodalom. Igaz, a könyvecske azért a nagyobb korosztálynak íródott már, mondjuk olyan 10 éves kortól. És mivel az Animus Kiadó adta ki, aki a király a hazai krimi piacon, így azért sejteni lehet, hogy tán köze lesz a történetnek valamilyen bűntényhez.

A fülszöveg:
"A német gyerekek nagy kedvencei, Rico és Oskar igen különös fiúk. Rico például sehogyan sem képes megkülönböztetni a bal oldalt a jobbtól és gyakran összekever egyéb dolgokat is. Ugyanakkor olyasmit is észrevesz, amit mások nem, például a szomszédokkal kapcsolatos apró furcsaságokat. Hogy ez a képessége milyen hasznos tud lenni, az akkor derül csak ki igazán, amikor egyetlen barátját, a mindig bukósisakban járó, briliáns eszű Oskart elrabolják. Rico nyomozásba kezd, és a maga módján Oskar sem tétlenkedik..."

A véleményem: Rico egy nagyon különleges kisfiú, "mélyképességű". És ez adja a történet lényegét. Ő másképp gondolkodik, máshogy él, más dolgokat vesz észre és jegyez meg a Világból. Ő más. Miért is fontos ez? Mert a történet a maga módján arra tanít, hogy ne féljünk a másságtól, fogadjuk el. Rico ugyanolyan kisgyerek, mint a többi, egyszerűen csak kicsit más.
A kisfiú az édesanyjával él Berlinben és speciális iskolába jár. Egy napon megismerkedik Oskarral, aki pont az ellentéte, "magasképességű" és összebarátkoznak. Igen ám, de Berlint rettegésben tartja a titokzatos Mister 2000, aki gyerekeket rabol el váltságdíj fejében. A következő áldozata pedig nem más lesz, mint Oskar.

Maga a történet Szombattól Csütörtökig játszódik. Rico naplóját olvashatjuk, amit feldob az illusztráció és a beleszőtt kis megmagyarázó okosságok. Mi a gravitáció? Ki a járdajáró? Mi a prímszám? Nos, ezekre is választ kaphatunk, sok mással egyetemben. Így nem csak szórakoztató lehet a 10 év feletti gyerekeknek az olvasása, hanem közben észrevétlenül tanulnak is.
Jön a nyári szünet, ajánlani tudom a gyerekes szülők figyelmébe a könyvet. ;o)

Összességében: a Rico, Oskar és a nagy nyomozás egy nagyon bájos ifjúsági krimi. De nem csak szórakoztat, hanem tanít is.
Amúgy egy sorozatról van szó, de itthon még csak ez a része olvasható.

Eredeti címe: Rico, Oskar und die Tieferschatten (2008.)
Kiadta: Animus Kiadó (2012.)
Oldalszám: 207
Ára: 2390
Forrás: kiadó
Értékelésem:


A könyvet Peter Schössow illusztrálta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése