2013. június 3., hétfő

In My Mailbox (15.)- A postás mindig kétszer csenget

Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Mikre tettem szert májusban?

Miután elolvastam a Bevelstoke trilógia első részét, nem tudtam kihagyni, hogy ne szerezzem be a másik kettőt, így szinte azonnal meg is rendeltem az Ami Londonban történt-et, és a Tíz dolog, amit szeretek magában-t. A második rész jobban tetszett, mint az első, de sajnos a harmadik nem nyerte már el annyira a tetszésemet.
A Holtodiglanra a megjelenése óta nagyon kíváncsi voltam, ráadásul pozitív véleményekbe futottam csak bele róla, így nem tudtam kihagyni egy akciót, a kosaramban landolt. Jelenleg épp ezt a könyvet olvasom és nem bántam meg.
A Forró rabsághoz nagyon kellemes történetem fűződik, ami még mindig megbizsergeti pici szívemet, ha rá gondolok. Történt, hogy egy csendes olvasóm ajándékba ajánlotta fel nekem, ami miatt első körben szavakat se találtam. Köszönöm még egyszer!

A könyvtárat természetesen ebben a hónapban se hagyhattam ki, annak ellenére sem, hogy el vagyok látva könyvekkel bőven. Valahogy muszáj mennem, bóklásznom, pihennem, olyan ez nekem, mint amikor valaki elmegy ruhát vásárolni kikapcsolódás céljából. Én ilyenkor töltődöm fel. :o)
Így került a kosaramba A Cimmeria titka, ami sajnos elnyerte a hónap "nem tetszett" címét, a Mágikus találkozás, amit elkezdtem olvasni, de félretettem, mert most valahogy nem vagyok még sem ráhangolódva. A Mint a mennyben már lehet egy kicsit sok volt az írónőtől, egy ideig hanyagolom a történeteit, de továbbra is nagyon szeretem! Az utolsó hárem még olvasatlanul vár a sorára.

Recenziót is kaptam.
Először az Animus Kiadó meglepetéscsomagja futott be, benne az Elvetemülttel, Az Idő Urával és a Kísértettel. Aztán előolvasásként megkaptam a Geopen Könyvkiadótól A tűz c. könyvüket, ami A kör folytatása. Utána Lakatos Levente révén kaptam meg a Bomlást, végül a Bookandwalk keresett fel egy partnerprogram keretében, amely során a Rozmaringhoz lehetett szerencsém.
+ a hónap legvégén előolvasás keretében, a Könyvmolyképző Kiadótól megkaptam még az alábbi 2 könyvet is:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése