2013. október 5., szombat

Letye-petye-lepetye 28.

Várható októberi megjelenések

Természetesen a lista nem teljes. Most 5 olyan könyvvel jövök, amikről még nem írtam (na jó, kivéve Picoult, de rá szerettem volna még egyszer felhívni a figyelmet).

Tedd meg magadért!

Várható megjelenése: okt. 14.
Egy újabb felejthetetlen történet az életről, a szeretetről és a barátság erejéről az "Ízek életre-halálra" sikerszerzőjétől.
Kate ünnepi vacsorára várja a barátnőit seattle-i otthonába. Most először gyűlnek össze mindannyian azóta, hogy meggyógyult súlyos betegségéből. Az öröm pillanataiban a vendégei felvetik, hogy valami őrültséggel kellene megünnepelnie az újraszületését, s rábeszélik, menjen el arra a vadvízi evezős túrára a Grand Canyonba, amit a lánya nézett ki kettejüknek.
Kate beleegyezik, de csak azzal a feltétellel, ha az elkövetkező egy évben a többiek is megtesznek valamit, ami új, nehéz vagy ijesztő; és ők sem választhatják meg a saját feladatukat, ő fogja kijelölni mindegyiküknek. A barátnők attól tartanak, hogy Kate például hegyet mászni küldi el őket, ám az általa kiosztott feladatok ugyanolyan visszafogottak és meglepőek, mint az asszony maga. A személyre szabott, látszólag teljesen hétköznapi tevékenységek - kenyérsütés, kertrendezés, könyvselejtezés, utazás, tetováltatás és gyalogtúra - nem fizikai, sokkal inkább lelki próbatételt jelentenek, mert általuk szembe kell nézniük a saját félelmeikkel, tévhiteikkel, gyengeségeikkel.
A melegséggel, humorral és bölcsességgel átszőtt könyv az életigenlésről szól és a lélek mélyére hatol.

Örök kaland

Várható megjelenése: okt. 8.
Winnie Fostert, a tízéves kislányt gazdag szülei még a széltől is óvják. Winnie unatkozik a kerítésekkel körbevett birtokon, és bosszantja a sok óvintézkedés, ezért kiszökik a közeli erdőbe. Itt ismerkedik meg Jessie Tuck-kal, aki nagyjából tizenhétnek néz ki, de elmondása szerint száznégy éves. A Tuck család ugyanis minden jel szerint megtalálta az örök élet forrását.
Az öröklét misztériumát kutató regény izgalmas formában fogalmazza újra az emberiséggel egyidős kérdéseket: miért vagyunk halandók, és ha tehetnénk, választanánk-e az öregedés helyett az örökkévalóságot.
Natalie Babbitt 1975-ös fantasyje több díjat elhódított, kétszer (1981-ben és 2002-ben) megfilmesítették, és több ízben beválogatták a gyermek- és ifjúsági irodalom legfontosabb száz kötetét összesítő listákra.

Így szerettek ők 2.

Várható megjelenése: okt. 30.
Nyáry Krisztián új könyvében ismét 40 magyar író és költő izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati története szerepel. Néhány igaz mese magyar írókról és költőkről, amelyeket kevesen ismernek. A szerző Csokonaitól Vas Istvánig, Dérynétől Déry Tiborig mesél el 40 történetet múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel könyv lett, a kötetből pedig az elmúlt év egyik legnagyobb könyvsikere, amely elnyerte a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Budai-díját és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-könyvdíját is.
A szerző célja ezúttal is az, hogy az elmesélt szerelmi történetekkel kedvet csináljon a művek olvasásához.

Vezeklés

Várható megjelenése: okt. 15.
Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?


A varrónő

Várható megjelenése: okt. 31.
A szolgálóként dolgozó fiatal Tess egyetlen vágya, hogy azzal foglalkozhasson, amihez ért: ruhák tervezésével és varrásával. Álma, úgy tűnik, valóra válik, amikor a világhírű divattervező, Lady Lucile Duff Gordon felfogadja, hogy komornaként kísérje el a tengerentúlra a Titanic fedélzetén. A hajón a lány egy egészen új világba csöppen, és lassan kezdi elhinni, hogy tényleg egy új, boldogabb élet vár rá Amerikában, ekkor azonban bekövetkezik a katasztrófa...
Miután az életben maradottak megérkeznek New Yorkba, egyre több és több pletyka kap szárnyra arról, mi is történ valójában azon a végzetes éjszakán. Miközben az amerikai szenátus által kezdeményezett vizsgálat újra felszakítja a sebeket, és a túlélőknek szembe kell nézniük saját döntéseikkel, Tess is választás elé kerül. Kitarthat-e munkaadója mellett, aki képes valóra váltani álmait és biztosítani a jövőjét, ha igazak a híresztelések, és Lady Duff Gordon tényleg mások élete árán menekült meg? Dolgozhat-e neki tovább, ha azért, hogy megtartsa titkát, képes tönkretenni egy férfi életét, valakiét, aki iránt Tess egyre mélyebb érzelmeket táplál...?
Kate Alcott nagysikerű regényében egy fiatal lány keresi a boldogság útját egy szörnyű tragédia árnyékában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése