2016. február 7., vasárnap

Várólistára- február

A nagy karácsonyi könyvdömping után a január többnyire holtpont szokott lenni megjelenések terén. Februárra viszont a kiadók kezdenek újra ébredezni, ezt bizonyítja az is, hogy 4 olyan számomra is várólistás megjelenést találtam, melyek februárra várhatóak. :o)

Várható megjelenése: feb. 10.

M. R. Carey: Kiéhezettek


"A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a "kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy "guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet.
Egy jól védett katonai bázison különleges gyerekeket tartanak fogva, egymástól is elzárva. Ők is kiéhezettek, azonban megőrizték emberi tulajdonságaikat sőt, kiemelkedően magas intelligenciával rendelkeznek. A tudósok abban reménykednek, hogy segítségükkel - vagy inkább felhasználásukkal - sikerül megtalálniuk az ellenszert.
Egy napon a kiéhezettek és a guberálók megtámadják a bázist, csak keveseknek sikerül megmenekülniük, köztük az egyik legintelligensebb kiéhezett gyerekkel, Melanie-val. A menekülőknek a kiéhezettekkel zsúfolt városokon át kell eljutniuk a biztonságot jelentő védett területre..."


Várható megjelenése: feb. 15.

Cynthia Harrod-Eagles: Goodbye, Piccadilly

"Anglia először kénytelen saját bőrén megtapasztalni a modern kori háború borzalmait. A Hunter család, a személyzetük és a szomszédjaik élete mindörökre megváltozik.
1914-ben az angliai Northcote békés faluja is kénytelen szembesülni a háború hatásaival. A jómódú bankár, Edward Hunter legnagyobb fia anyja, Beatrice tiltakozása ellenére önkéntesnek jelentkezik, és a fiatalabb Bobby is követni kívánja példáját. Diana lányuk választottja, a szomszéd earl fia, Charles Wroughton szintén bevonul, keresztülhúzva ezzel a lány házassági terveit. A lovak iránti olthatatlan szeretettől vezérelve húga, Sadie kiképzőnek jelentkezik.
Miközben a környék hölgyeinek szívét megdobogtatják az egyenruhások, a harctéri hírekről értesülve lázasan gyűjtenek a belga menekültek számára, a házvezetőnőkkel együtt próbálják kiküszöbölni az élelmiszerhiány okozta gondokat, gyászolják elesett szeretteiket, Hunteréknek és a falu lakóinak, nemeseknek és szolgálóknak, az otthon maradottaknak lassanként alkalmazkodniuk kell a változó világhoz, és el kell fogadniuk, hogy az életük sosem lesz többé olyan, mint volt.

Valós történelmi környezetben játszódó, izgalmas, új sorozat a Kirov saga szerzőjétől."

Várható megjelenése: feb. 25.

Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

"A történetben két tizenéves, Aysel Seran és Roman Franklin egy online oldalon találkozik, ahol öngyilkossághoz keresnek partnert maguknak (ilyen oldalak valóban léteznek). Azért van szükségük egymásra, hogy biztosak lehessenek benne, a végén egyikük sem visszakozik.
A modern Rómeó és Júlia-történetben a két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz a közös öngyilkosságig hátralévő 26 napos visszaszámlálás során, és a végén már csak egy kérdés marad: éljenek tovább, vagy meghaljanak?"


Várható megjelenése: feb. 12.

Anne Stuart: A szégyentelen

"Benedick Rohan vikomt elhatározza, hogy harmadszor is megnősül. Előző házasságai szerencsétlenül végződtek, két felesége is fiatalon halt meg, és egyikük sem ajándékozta meg örökössel, akire pedig már nagyon vágyik. Harmadik feleségének ezért egy fiatal és egészséges nőt szemel ki, aki fiút szülhet neki. Az érzéki örömöket természetesen a jövőben sem tagadja majd meg magától, csak éppen a hitvesi ágyon kívül fogja keresni őket. Vágyai ugyanis olyan buják, hogy kielégítésükre tisztességes nő sohasem vállalkozna. A vikomt alig lát azonban hozzá tervei megvalósításához, amikor a korán megözvegyült Lady Melisande Carstairs egy szélvihar erejével beront az életébe, s hamar fel is forgatja fenekestül..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése