Follow Us @nikikonyvesem

2017. április 14., péntek

Jeanne Ryan: Nerve – Idegpálya

Eredeti címe: Nerve
Kiadta: GABO (2016.)
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3

A fülszöveg

„Amikor a kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. Olyan nyereményekkel kecsegtetik, melyek után az EzVagyokÉn oldalán vágyakozott, majd a számára tökéletes pasival, a dögös Iannel szervezik egy csapatba. Először jó mókának tűnik a dolog – a rajongók buzdítására egyre kockázatosabb feladatokat hajtanak végre, egyre értékesebb jutalmakért. De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét.”

Hogy tetszett?

Amikor elolvastam a könyv fülszövegét nekem az jött le, hogy a Nerve amolyan ValóVilág/Big Brother és az Éhezők Viadala keveréke. Kíváncsi lettem. Aztán csalódtam.

A könyv műfaja YA. Lehet, hogy ezért nem tudott megnyernie magának, mert mostanság ez a műfaj egyre távolabb kerül tőlem, egyre inkább kevés az, amit nyújtani tud, kiszerettem belőle. De az is benne van a pakliban, hogy tényleg elég gyenguska, jó indulattal közepes a történet.
Kezdjük akkor ott, hogy valakik, valahol (kilétük nagyon titokzatos), kitalálnak amolyan Youtube játékot. A játékosoknak mindig valami hülye feladatot kell teljesíteniük, majd az erről készült felvételeket megosztani, melyeket aztán a nézők like-olni tudnak. És aki teljesíti a feladatot, szintről szintre egyre értékesebb ajándékokat kap. Vee bár amolyan szürke egérke, gondol egy merészet és benevez a játékba. Kezdetben heccnek fogja fel, de hamar ráérez a játék ízére és az értékes, hőn vágyott ajándékok ízére. Így szintről szintre halad, egészen a főjátékig, ami aztán kicsit más, mint az addigiak. Komollyá, véressé, halálossá válhat. És itt jött el az a pont, amikor nagyon elképzelhetetlenné vált számomra a történet.
Elismerem, hogy a TV-nek, netnek butító hatása van, sok hülyeségre képesek az emberek és sajnos nem csak a fiatalok, hogy pár perc hírnévre tegyenek szert, sokan pedig egyszerűen like függők.

„MINDIG LESZNEK, AKIK SZERETNEK NYERNI. ŐK JÁTSZANI IS FOGNAK.” 

Ettől függetlenül elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy valóságos világban bármely szerv engedélyezte volna, senki se próbálta volna megakadályozni egy olyan játékot, melyben tizenévesek egymás életével játszhatnak a kamerák előtt. A szerző nagyon próbált rámenni arra, hogy mindez valóságos, megtörténhet (amúgy maximálisan elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben lehet ehhez hasonló játék), de úgy érzem, hogy a történet vége felé átlépett egy határt és ezzel azt érte el, hogy pont nem lett valóságos az egész.
Összességében annyira nem rossz a sztori, mert egy részét kimondottan élveztem -kb. az 1/3-át-, de közepesnél jobbra akkor se tudom értékelni és inkább fiatalabb, tizenéves olvasóknak ajánlanám, szigorúan azzal a kikötéssel, hogy tanuljanak a történet adta hibákból és tanulságokból.

Nincsenek megjegyzések: