 |
| Saját fénykép Felhasználása csak engedéllyel! |
- El is felejtettem már milyen érzés éjszakánként többször felkelni egy csecsemőhöz. Az átaludt éjszakák emléke olyan távolinak tűnik a szememben. (Probléma megoldódott azóta, hogy ez a bejegyzés piszkozatba került.)
- A könyvek szerint minél többedik a baba, a szülők annál lazábban kezelik a vele történteket. Hát nem tudom. Olvastam ezeket a könyveket, de mégis sokkal jobban parázok, mint 9 évvel ezelőtt.
- Olyan kis pöttöm a keze, a lába. Hogy lehet valaki ilyen picur? De mégis, hogy fért el bennem?
- Olyan fura, amikor egy kis kacaj hallatán könnybe lábad a szemed. Milyen apró dolog és mekkora örömöt tud okozni.
- Utálom a státuszvizsgálatokat. Az agyamra mennek a mit tud és mit nem tud hülye kérdések. Megetetném a nyamvadt papírt azzal, aki kitalálta.
- Mindenen parázok: eleget hízott, jó ütemben nő, miért nem csinálja holott kellene? Biztos jól csinálom? Ó te jó ég, hisz már van egy 9 éves gyerekem és mégis.
- Ami 9 éve normális volt, az ma már nem az.
- Imádom, hogy a védőnő és a gyerekorvos egymásnak totál ellentmondó tanácsokat adnak.
- Állítólag az anyatejes babák széklete nem büdös. Aki ezt állítja nem cserélt nálunk még pelenkát.
- A köldökcsonktól jobban lehet rettegni, mint egy tarantellától. Még a látványától is rettegtem és a víz is kivert, amikor elkezdett mozogni. Szerencsére, amikor végre leesett, nem a szemem előtt történt meg, hanem a pelenkába akadva találtam meg tisztába tevéskor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése