2018. február 8., csütörtök

Két történelmi filmsorozat, melyeket látnotok kell!

Elhaym hívta fel a figyelmemet mind a két filmsorozatra, amiért nagyon hálás vagyok neki, ugyanis nagyon-nagyon élveztem mind a kettőnek minden percét. Annyira, hogy az olvasás egy időre háttérbe is került, ugyanis esténként és napközben is ha úgy alakult, a könyvek helyett inkább a sorozatok nézésének folytatását választottam.


Először a Katalin cárnőnek kezdtem neki. Ez egy 10 részes orosz sorozat, egyenként nagyjából 45-50 perces részekkel és 2 évadból áll. Az első évadot az Izaura TV vetítette 2017 tavaszán.

Különösebben nem fogott meg a cárnő élete, így nem mondhatnám azt sem, hogy sok könyvet olvastam volna vele kapcsolatban - egészen pontosan így hirtelen csak A cári hitves ugrik be, amiről novemberben írtam is tavaly a blogon -, filmet meg tán nem is láttam róla.
De amikor Elhaym felhívta a figyelmünket rá, egyből beugrott A cári hitves és kíváncsi lettem. Egy este így leültem a gép elé és elkezdtem visszanézni az Izaura TV-n, melyen online megtekinthető az összes rész. És azonnal megbabonázott a film.

Nagyon tetszett Marina Aleksandrova (Katalin) alakítása. Az egyszerű, naiv kislány, aki megérkezik az udvarba, tele álmokkal, vágyakkal és szerelemmel. Aztán Aleksandr Yatsenkonak (Péter) köszönhetően jól pofára esik. A cárevics ugyanis nem érdeklődik Katalin iránt, sőt egy kicsit mintha flúgos lenne. Aztán ott volt Yuliya Aug, aki Erzsébet cárnőt alakította zseniálisan. Hatalmas, erős, karakán alakítás volt, aki mellett Katalin mindaddig eltörpült, amíg a cárnő meg nem halt és arra nem kényszerült, hogy előre törjön és megvédje magát. 

Az első évad ott ért véget, hogy Katalin lett a cárnő. Hatalmas durranás, szuper befejezés. A folytatásról csak annyit olvastam, hogy idén februárban kezdik el vetíteni Oroszországban és 12 részes lesz. Remélem, hogy hamar megérkezik hozzánk is majd.

 


Miután ennek a nézését befejeztem, Elhaym szinte azonnal ajánlotta a Mária Teréziát. Újabb történelmi sorozat, ráadásul olyan, aminek komoly magyar vonatkozása van történelmileg is és magyar színészek is játszanak benne. Kihagyhatatlan lett, így neki is kezdtem.

A Mária Terézia két részes sorozat, mely szlovák, cseh, osztrák és magyar összefogás eredménye lett Mária Terézia születésének 300. évfordulójának alkalmából. Itthon idén január elején a Duna TV közvetítette és egyenként másfél órásak a részek. A magyar szereplők benne Tenki Réka (Lorenz), Nagy Ervin (Esterházy Pál), Rátóti Zoltán (Friedrich Wilhelm von Grumbkow) és Adorjáni Bálint (Esterházy Miklós).

Bár a Katalin cárnőnek és a Mária Teréziának olyan értelemben köze nincs egymáshoz (max. annyiban, hogy Péter cárevics szerelmes volt Mária Terézia egyik lányába, Antóniába), de a két sorozatot látványban össze se lehet hasonlítani. Az orosz produkció látványosabb, az európain néha látni lehetett, hogy tényleg olyan "kosztümös" az egész. Na meg kicsit fura volt látni, amikor a magyar szereplők szájáról le tudtam olvasni amit magyarul mondanak, amire aztán más nyelven artikulálva beszélt a másik szereplő.

De összességében ez is egy nagyon jól összehozott sorozat lett. 
Az első részben Mária Terézia fiatalkorát láthatjuk az esküvőjéig, a második részben pedig trónra kerül. ITT meg tudjátok nézni online mind a két részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése