Eredeti címe: Days of Splendor, Days of Sorrow
Kiadta: Tericum (2013.)
Oldalszám: 444
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 4

Mária Antónia 2. 

A fülszöveg

 „Franciaország tragikus sorsú és fényűző életviteléről elhíresült királynéjának tizenöt évnyi uralkodásáról szól ez a lebilincselően és történelmileg hitelesen megírt regény, amely a Mária Antónia életét megörökítő trilógia második kötete.”

Hogy tetszett?

Bár nem olvastam a trilógia első részét, ennek ellenére bátran levettem a könyvtár polcáról a második részt és a kosaramban landolt. Nagyon kedvelem a történelmi regényeket és Mária Antónia története is azok közé tartozik, melyről szóló könyveket érdeklődve veszek mindig a kezembe. Megdöbbent szerencsétlen nőnek a sorsának az alakulása.
Úgy gondolom, hogy aki minimális történelmi ismeretekkel is rendelkezik ezzel a korral kapcsolatban, annak nem feltétlenül jelent problémát, ha ugyanúgy a második résszel kezdi az olvasást, mint én, hisz az előzményekről hallott már.
Ez a kötet történelmileg ott veszi kezdetét, hogy Antónia már a francia udvarban van, de a házasság még nem került elhálásra, így a királyné kap hideget-meleget, hogy még nincs örökös. Aztán jönnek a botrányok, a fényűzés, a gyerekek, Antónia észhez tér, de túl későn és a kötet vége felé sejteni lehet már, hogy bizony vészesen robog a bárd alá.
Tetszett Grey stílusa, véleményem szerint egész jól megelevenítette ezt a történelmi kort, élveztem az olvasását és ajánlom a figyelmetekbe. De azért egyszer az első kötet is ki fogom kölcsönözni.
Eredeti címe: Blackmoore
Kiadta: Könyvmolyképző (2016.)
Oldalszám: 340
Forrás: saját
Értékelésem: 4

A fülszöveg

„Kate Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért. Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.”

Hogy tetszett?

Moniquetem-től kaptam Karácsonyra ezt a könyvet és mint mindig, most is remek ajándékot választott számomra.
A Blackmooreról elmondható lenne, hogy a szokásos kis történelmi romantikus tingli-tangli, de mégis van benne olyan bájosság, ami miatt kiemelkedőbbnek tartom, mint a megszokott történelmi romantikusokat. Bátran kijelenthetem, hogy kedvelem Donaldson stílusát annyira, mint Quinnét. Maximálisan kiszámítható a történet már csak a fülszöveget olvasva. Sokat szerintem senkinek se kell azon agyalnia, hogy vajon Kate titkos szerelme ki lehet és mi lesz a történet vége. Túl sok titokzatosság, meglepetés nem volt a sztoriban, na de ismerjük el, van amikor nem is kell. Van amikor pont a kiszámíthatóság miatt jó olvasni egy romantikus történetet. Amikor tudjuk előre, hogy történjen bármi is, de ez a nő és férfi az utolsó oldalakra tuti össze fog jönni, mert már az első sorokból sejteni lehet.
Kedveltem, szerettem ezt a történetet és bízom abban, hogy olvashatunk magyarul még mást is az írónőtől.
Eredeti címe: Salt to the Sea
Kiadta: Maxim (2016.)
Oldalszám: 384
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5

A fülszöveg

„A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak.
Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.”

Hogy tetszett?

Eddig minden magyarul is megjelent történetét olvastam az írónőnek, így természetesen kihagyhatatlanná vált számomra a Tengerbe veszett könnyek is. Imádtam. Alig tudtam letenni. Egyszerre faltam volna, ugyanakkor húztam volna az olvasását, hogy még tovább tartson.
Nagyon megható történet, melyben egyszerre szerepel a halál, a veszteség, a kiábrándultság és az élet, a remény.

„Sírtam mert nem volt cipőm, aztán találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt.” 

Három olyan fiatal élete kereszteződik a történetben, akik valószínűleg ha nincs háború, nem nagyon találkoztak volna. De a sors összehozza őket, bajtársakká válnak és együtt próbálnak menekülni a szovjetek elől. Ugyanis ebben a történetben a betörő szovjetek a rémek, akik nőket erőszakolnak meg, gyermekeket ölnek meg. Mind a hárman ugyanarra felé menekülnek, a céljuk az, hogy feljussanak egy hajóra, ami reményeik szerint megmenti őket. Nem könnyű az útjuk a kikötőig, de végül elérik. És itt jön el az a pont, amikor az olvasó szíve összeszorul. Bíztam abban, hogy ennyi megpróbáltatás után végre minden rendben lesz a főszereplőkkel, de a fenéket. Jön az újabb sorscsapás, olyan hajóra szállnak fel, mely halálra van ítélve. Hallottatok már a Wilhelm Gustloffról? Nem? Hát én sem. És a Titanicról? Igen? Én is. Miért van az, hogy a Titanic katasztrófájáról nincs olyan felnőtt, aki nem hallott még, de a Wilhelm Gustlofféról, mely katasztrófájának során 6X annyian vesztették életüket, mint a Titanic katasztrófájaként, szinte alig-alig lehet hallani? A hajót egy szovjet tengeralattjáró elsüllyesztette 1945. január 30-án. Több, mint 9000 ember végezte a jeges vízben, ugyanis naná, hogy szintén nem volt elegendő csónak. …
Eredeti címe: Nerve
Kiadta: GABO (2016.)
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3

A fülszöveg

„Amikor a kissé visszahúzódó Vee egyszer csak belecsöppen egy interneten követhető bátorságpróba-játékba, hirtelen azzal szembesül, hogy a névtelen irányítók mindent tudnak róla. Olyan nyereményekkel kecsegtetik, melyek után az EzVagyokÉn oldalán vágyakozott, majd a számára tökéletes pasival, a dögös Iannel szervezik egy csapatba. Először jó mókának tűnik a dolog – a rajongók buzdítására egyre kockázatosabb feladatokat hajtanak végre, egyre értékesebb jutalmakért. De az események komoly fordulatot vesznek, amikor öt másik játékossal egyetemben egy titkos helyszínre irányítják őket, ahol a fődíjért kell harcba szállniuk, s a mindent vagy semmit játékban már az életük a tét.”

Hogy tetszett?

Amikor elolvastam a könyv fülszövegét nekem az jött le, hogy a Nerve amolyan ValóVilág/Big Brother és az Éhezők Viadala keveréke. Kíváncsi lettem. Aztán csalódtam.

A könyv műfaja YA. Lehet, hogy ezért nem tudott megnyernie magának, mert mostanság ez a műfaj egyre távolabb kerül tőlem, egyre inkább kevés az, amit nyújtani tud, kiszerettem belőle. De az is benne van a pakliban, hogy tényleg elég gyenguska, jó indulattal közepes a történet.
Kezdjük akkor ott, hogy valakik, valahol (kilétük nagyon titokzatos), kitalálnak amolyan Youtube játékot. A játékosoknak mindig valami hülye feladatot kell teljesíteniük, majd az erről készült felvételeket megosztani, melyeket aztán a nézők like-olni tudnak. És aki teljesíti a feladatot, szintről szintre egyre értékesebb ajándékokat kap. Vee bár amolyan szürke egérke, gondol egy merészet és benevez a játékba. Kezdetben heccnek fogja fel, de hamar ráérez a játék ízére és az értékes, hőn vágyott ajándékok ízére. Így szintről szintre halad, egészen a főjátékig, ami aztán kicsit más, mint az addigiak. Komollyá, véressé, halálossá válhat. És itt jött el az a pont, amikor nagyon elképzelhetetlenné vált számomra a történet.
Elismerem, hogy a TV-nek, netnek butító hatása van, sok hülyeségre képesek az emberek és sajnos nem csak a fiatalok, hogy pár perc hírnévre tegyenek szert, sokan pedig egyszerűen like függők.

„MINDIG LESZNEK, AKIK SZERETNEK NYERNI. ŐK JÁTSZANI IS FOGNAK.” 

Ettől függetlenül elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy valóságos világban bármely szerv engedélyezte volna, senki se próbálta volna megakadályozni egy olyan játékot, melyben tizenévesek egymás életével játszhatnak a kamerák előtt. A szerző nagyon próbált rámenni arra, hogy mindez valóságos, megtörténhet (amúgy maximálisan elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben lehet ehhez hasonló játék), de úgy érzem, hogy a történet vége felé átlépett egy határt és ezzel azt érte el, hogy pont nem lett valóságos az egész.
Összességében annyira nem rossz a sztori, mert egy részét kimondottan élveztem -kb. az 1/3-át-, de közepesnél jobbra akkor se tudom értékelni és inkább fiatalabb, tizenéves olvasóknak ajánlanám, szigorúan azzal a kikötéssel, hogy tanuljanak a történet adta hibákból és tanulságokból.
Eredeti címe: Finding Rebecca 
Kiadta: Maxim (2016.) 
Oldalszám: 280 
Forrás: kiadó 
Értékelésem: 4

A fülszöveg:

„Christopher és Rebecca szerelmének semmi sem állíthat akadályt. Ám amikor berobban a második viláháború, a lányt pedig elszállítják egy koncentrációs táborba, Christophernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy megmentse…” 

Hogy tetszett?

Sokszor tettem említést már arra, hogy nagyon szeretem a II.vgh. ideje alatt játszódó történeteket, különösen a koncentrációs táborok poklával foglalkozóakat. Így nagyon hangsúlyoznom sem kell, mennyire is kíváncsi voltam erre a könyvre. Nem csalódtam. A Rebecca nyomában könnyed hangvételű, romantikus történet, mely nagyon komoly témát dolgoz fel. 

Először is ott van Rebecca, aki bár maga nem zsidó, de zsidó származású és nem kerülheti el a koncentrációs táborok poklát. 
Aztán ott van Christopher, aki német, de angol területen lakik és szerelmes Rebeccaba. Természetesen nem hagyja annyiban a dolgot amikor megtudja, hogy a szerelmét koncentrációs táborba szállították, a nyomába ered. Sikerül bekerülnie egy táborba, ahol megjátssza, hogy tökéletes náci, hű Hitlerhez, de közben próbál segíteni a rabokon és Rebecca nyomára akadni. 
A történet vége egyszerre szomorú, ugyanakkor nagyon megható is. Ha én lettem volna a szerző lehet, hogy másképp keverem a szálakat, mert nem tartom „igazságosnak” a véget, na de ez az írói szabadság és sajnos maga az élet se mindig igazságos. Olvassátok el! Nem az a fajta történet, ami tényleg nagyon tárgyilagosan és tényszerűen dolgozza fel a koncentrációs táborokat, maga a műfaj inkább szórakoztató irodalom, de akkor is mélysége van és elgondolkodtató.
Kiadta: Napraforgó (2015.) Oldalszám: 128
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5
„Ezek a csodálatos kivitelű, ugyanakkor praktikus könyvek a kismamákhoz szólnak: a naplók segítségével akár napról napra is dokumentálhatják előbb a magzatuk, majd a kisbabájuk fejlődésének minden mozzanatát. A könyvek a napló funkció mellett rengeteg érdekes tudnivalót is tartogatnak, amelyek a váradós és kisgyerekes anyukák számára fontosak vagy érdekesek lehetnek, praktikákkal, ötletekkel segítik átvészelni ezeket a csodaszép, de néha embert próbáló napokat.”

Hogy tetszett?

A pocakos napló folytatása lehet ez a napló. Nagyon hasonló a kivitelezése és a felépítése, sőt, egészen pontosan ugyanarra a sémára épül.
Gyűrűs, színes, masszív, szép.
Naponként lehet pár sorocskát írni a piciről és ugyanúgy információk, okosságok találhatóak benne, mint a pocakos verzióban. 
Viszont az egyetlen negatívum is ugyanaz: hiányolok pár kis helyet a fényképeknek. Azzal lett volna igazán tökéletes, de így is szerintem nagyon jó választás, aki emellett a napló mellett dönt. Bátran merem a szülők figyelmébe ajánlani, nem fogtok csalódni benne! ;o)
Kiadta: Napraforgó (2015.)
Oldalszám: 128
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5
„Ezek a csodálatos kivitelű, ugyanakkor praktikus könyvek a kismamákhoz szólnak: a naplók segítségével akár napról napra is dokumentálhatják előbb a magzatuk, majd a kisbabájuk fejlődésének minden mozzanatát. A könyvek a napló funkció mellett rengeteg érdekes tudnivalót is tartogatnak, amelyek a váradós és kisgyerekes anyukák számára fontosak vagy érdekesek lehetnek, praktikákkal, ötletekkel segítik átvészelni ezeket a csodaszép, de néha embert próbáló napokat.”

Hogy tetszett?

Igazán jó, praktikus és szép kivitelezésű várandós naplót nem egyszerű találni. Mert vagy túl kicsi vagy túl csúnya vagy olyan a minősége, hogy az kriminális. Nos, a Napló a babavárás 9 hónapjáról szerintem majdnem tökéletes várandós napló. 
Gyönyörű a kivitelezése. Masszív, erős, gyűrűs, élénk, jó ránézni, egyszerűen szép.
Tetszettek a kis információs szövegek benne, melyek tényleg nagyon praktikusak és hasznosak főleg azoknak a kismamáknak, akik az első gyermeküket várják.
Nem hetekre, hónapokra, trimeszterekre van osztva 1 oldal, hanem napokra. Így akár minden nap tud a kismama pár sort megörökíteni a pocakosságáról.
Egyetlen problémám volt csak a naplóval: nincs hely az ultrahang képeknek, pocakfotóknak. Jobban mondva egy kis ügyeskedéssel, illusztrációk letakarásával megoldható, de tán praktikusabb lett volna ha 4 hetente lett volna hely kihagyva az ultrahang képeknek, pocakfotóknak is.

Mivel már a második babánkat várom elhihetitek, hogy sok babanapló megfordult a kezeim között az évek során, de bátran merem állítani, hogy eddig ennek van a legszebb és legpraktikusabb kivitelezése. Ha babát vártok, akkor ne hagyjátok ki!