2013. január 25., péntek

Mi lehet az Ötven árnyalat trilógia sikere mögött?

Ígértem, hogy egy kicsit ecsetelgetni fogom, vajon miért is lehetett akkora sikere az Ötven árnyalat trilógiának, így hát íme. Most vonatkoztassunk el a sok szakembertől, akik nyilván a háttérben azon ügyködtek, hogy a siker összejöjjön, nézzük csak magát a könyvet.

Felhívom a figyelmeteket már a bejegyzés elején, elkerülhetetlen, hogy valamilyen szinten skatulyázzak, de igyekszem minden oldalról megnézni a véleményeket, elfogadni, nem kategorizálni, de ez valahol tán lehetetlen. Így senki se vegye magára, ha ő a kivétel, mert kivételek mindig vannak! 



Mi köze a Twilightnak az Ötven árnyalathoz?
kép forrása
Ők lennének Chris és Ana,
de még sem ők azok.
Ugyebár egy Twilight fanficről van szó és a Twilight saga mind könyvben, mind filmben, hatalmas siker volt.
Meyer már az Alkonyattal nagyon népszerű lett. Egy 2010-es statisztika alapján addig, közel 100 millió példányt adtak el a kötetekből a wikipédia szerint.
Az első mozifilmet 2008-ban mutatták be, a második résszel pedig eladási rekordot döntöttek. Az Újhold az amerikai filmtörténelem legnagyobb nyitását produkálta, ezzel megelőzve a Harry Potter és a Félvér herceget. Másodpercenként 10 elővételi jegyet adtak el a premier éjszakáján, szóval hatalmas sikert aratottak a sorozatból készült mozifilmek.
Persze sokan szerették volna meglovagolni a Twilight sikerét, ki így, ki úgy. Sokan fanfic írásába kezdtek, Forks turizmusa is fellendült, illetve a rajongóknak speciális termékeket dobtak piacra. A Twilight saga hatalmas biznisz lett.
És ekkor jött E. L. James, vagyis az akkor 48 éves Erika Leonard, az Ötven árnyalat trilógiával. (forrás: wikipédia)

Ez egy Twilight fanfic. Vagyis egy olyan történet, amit Meyer sorozata ihletett. Bár az első és második részben annyira nem ismertem fel a hasonlóságokat, de a harmadikban már nagyon szembeötlőek voltak és utólag visszagondolva, átlátva az egészet, jobban látom a hasonlóságokat.

Milyen hasonlóság van a két történet közt?
Mint ahogy a Twilightban, az Ötven árnyalat trilógiában is a főszereplő férfi, maga a megtestesült férfiasság. Mindig olyan, mintha abban a pillanatban lépett volna ki a zuhany alól, a haja pont úgy van belőve, ahogy kell -de persze magától ilyen-, minden nő ájuldozik utána, mindenki őt akarja -még a pasik is. Na jó, vicceltem.- és mindemellett gazdag, népszerű, szóval maga a csilli-villi tökéletesség.
A főszereplő lányok pedig fiatalok, esetlenek, suták, nincsenek tisztában a saját értékeikkel, kicsit önbecsülési zavaraik vannak és el se tudják hinni, hogy a görög istenük pont őket, Mucsaröcsöge Z utcájának 66. sarkán a 104-es házban lakó, teljesen átlagos, sete-suta, nem a tipi-topi nőiesség megtestesülésébe szeretett bele. Lássuk be, a nők jelentős hányada önértékelési problémával küzd. Vagyis nem látja magát olyannak, amilyen valójában.
kép forrása
Nedvesen szeretik. ;oP

Szóval ők lennének a főszereplők, akik mellett ott áll a szerető családjuk és persze a barátok is. De míg a Twilightban nagyobb szerepet kapnak a mellékszereplők is, a Szürkében igazán csak említés szintjén néha felbukkannak. Hisz a lényege igazából Edward és Bella kapcsolata kicsit átgondolva, erotikusabbá téve.
Megtalálható a történetben az ellenség, a házasság, a teherbeesés és természetesen a nagy harc, majd a boldog vég.
Ugyanakkor mégis érezhető, hogy a karakterek mások. Egyszerűen nem tudtam elképzelni Edwardot Chrisként, mint ahogy Bellat sem Anaként. Valahogy a Twilight szereplői tinik, míg a Szürkéé felnőttek és forró ágyjeleneteik vannak.

Mi köze lehet az Alkonyat rajongóknak az Ötven népszerűségéhez?
A Twilight igazán a fiatal felnőtteket fogta meg a megjelenése évében, vagyis 2008-ban. Ha kicsit korcsoportozni szeretnénk, akkor olyan 18-19 éves kortól kezdte magával ragadni az olvasókat. Szóval azokat, akik fiatal felnőttek, de még sem a csápoló tinilányok már. A Szürke pedig 3 évvel később jelent meg. A Twilight 18-19 éves rajongóiból 21-22 éves felnőttek lettek. Maga Ana is 21 éves, ha jól rémlik, szóval tán E. L. James is így kalkulált.
Mire vágyik egy 18-19 éves fiatal lány? Nyilván az elsöprő szerelembe. A lovagra aki eljön érte és magával viszi csodaországba. Minél izgalmasabb az út, annál jobb. Tessék, a Twilight megadta mindezt. Azon lehet agyalni, hogy mindezt miért épp vámpírokkal és vérfarkasokkal, na de hódít a fantasy őrület, valahol érthető, hogy ez így következett be.
Na és mire vágyik egy 21-22 éves fiatal nő? Nos, a lányból nő lett, így nyilván ha mindenkinél nem is, de a testiség előtérbe kerül a többségnél. Hát ezt meg E. L. James adta meg az Alkonyat rajongóinak.

Szex, szex, szex. A "világ" mozgatórugója.
kép forrása
 És néha "keményen".
Nem szeretném azt írni, hogy ez a tevékenység kimondottan csak a 20-onéveseket érdekli intenzíven, mert nyilván ez hülyeség. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy 20-onévesen a kísérletezgetés korszakában vagyunk. Ideális esetben nem 14 évesen kezdtünk el szexuális életet élni, így a 20-as években még ott tartunk, hogy folyamatosan tanulunk, kísérletezgetünk, fejlődünk. És ha ebből a szemszögből nézzük, a Szürke valami újat mutat.
Nem lehet azt se mondani, hogy akinek nem jött be a sok szex, az prűd. Egyszerűen csak vagy James stílusa vagy maga a történet vagy az a szex, amit az írónő összerittyentet, az a sok nekik. Persze, lehetnek olyan olvasók, akiknek azért nem jön be, mert tényleg prűdek.

Akkor most mindenki rohanjon el ostort, bilincset venni, csak hogy kimondhassa: ő nyitott?
Nem arra akarok kitérni, hogy minden pár pezsdítse fel a szexuális életét ostorral, bilinccsel, análdugasszal, hanem azt, hogy a Szürke valami újat mutatott. Nyilván lehetnek olyan könyvek, amik hasonló játékokról szóltak, de ez most előtérbe került, többen szereztek róla tudomást. Ergó, ez a könyv érdekesnek tűnhet, mert jobban a figyelem középpontjába került.

De egyáltalán minek kellett a könyvbe a bilincs, kifeszítés és társai? Miért nem a rózsaszín romantikáról szól? Gyertyafény, rózsaszirmok az ágyon, aztán az ajtó becsukódik és csak sejti az olvasó, hogy mi történik mögötte?
Kellett valami "új". Az olvasók szeretik az újdonságot. Megfigyelhető a könyvek terén, hogy míg olyan 20 évvel ezelőtt romantikusan, finoman, kicsit tán tömörebben voltak megfogalmazva a szexuális együttlétek, az idő elteltével ez változáson esett át. Az írók egyre erotikusabban írták le, egyre több oldalt szántak rá, egyre többször bukkant fel a kötetekben. Ez tán összefügghet azzal is, hogy az életben is változás következett be. Míg régebben nem "illett" beszélni arról, hogy mi történik a hálószobában, ma már ez megváltozott. Az emberek egy része szeret beszélni a szexről és mer is. Eltűnt az "illem" ilyen téren. És ez magával hozta a változást a könyvekben is. Nő az ingerküszöb, egyre több mindent tudunk elfogadni, elképzelni, egyre nagyobb dolgokra van szükség, hogy megdöbbentsenek minket. Jelenleg ott tartunk, hogy az már nem megdöbbentő, ha pl. egy vámpír szexel egy ember nővel 200 oldalon keresztül, de az igen, ha előkerül a korbács. Mert ez újdonság, nem került ilyen szinten reflektorba még a téma, nem vagyunk hozzászokva. Lehet azon agyalni, hogy ez mihez fog vezetni, 5-10 év múlva mit kell majd összerittyenteni az íróknak, hogy meg tudjanak döbbenteni minket, de egyelőre nem tartunk ott.

Jó-jó, de miért is szeretik olyan sokan a trilógiát?
Minden kislány szeretne hercegnő lenni.
Van aki bevallja és van aki nem.
Na de ne kategorizáljuk be az olvasóközönséget, mert egyáltalán nem csak a 20-onévesek olvassák. Az idősebbeknél mi lehet a nyerő? A legegyszerűbb az, ha rávágjuk, hogy Twilight fanok voltak (hisz nincs ráírva az Alkonyat borítójára, hogy 30 fölött tilos olvasni), akik érdeklődtek a szexibb fanfic irányába. De az is lehet, hogy egyszerűen csak kedvelik az erotikus irodalmat. Meg persze lehet ezer más oka is, hisz mindannyian mások vagyunk. 
Ugyanakkor végigfutott bennem a Hamupipőke effektus. Nézzük a mai 30-40-eseket. (És persze az idősebbeket is, hisz nem kategorizálunk be senkit.) Ők nem Bibi, a boszorkányon nőttek fel, hanem Hamupipőkén és Hófehérkén. (Legalábbis külföldön.) És őszintén szólva, Hamupipőke esete sokban egyezik Ana esetével.
Ha úgy nézzük, amíg Mr. Grey nem bukkant fel, Ana élte a hétköznapi életét. Mint ahogy szegény Hamupipőke is dolgozott látástól mikulásig, sose hitte volna, hogy eljön majd a herceg érte, aki kiemeli a hamu mocskából, na de így lett. Megjelent Mr. Grey és felemelte magához Anat a hercegségéhez. Ana hercegnő lett, minden az övé lett. A jóképű herceg, a szép ruhák, a sok alkalmazott, aki lesi minden kívánságát. És persze ne felejtsük el, amikor Hamupipőke átváltozik csodálatos hercegkisasszonnyá, hisz Ana is átváltozik. Ki ne szeretné, ha csak egy napra a világmindenség közepe lehetne? Vagy legalább elmosogatna, kivasalna valaki helyette néha-néha. Aztán jöhetne a Hófehérke, amiben a gonosz boszi Hófehérke életére akar törni. Itt is megvan a boszi, aki feni a fogat Chris és Ana életére. Szóval ha így nézzük, akkor megkaphatjuk a mesét átültetve a "valós" életbe.

Hol is tartok? Annyira próbálom összefoglalni a gondolataimat, hogy még magam is elveszítem a fonalat, de tudom, ez korral jár, meg a szülés óta amúgy is kórosan feledékeny lettem.
kép forrása
 Tényleg mamipornó lenne?
Az Alkonyat rajongók felnőttek, forróbb történetekre van szükségük, íme. Ugyanakkor ott a Hamupipőke effektus is. És ha már itt tartunk, jöjjön a mamipornó fogalma, ami irritál, ugyanis azt sejteti, hogy ezt a könyvet csak anyukák és nagymamák olvassák, akiknek a szexuális életük siralmas lett. Ergó, azt a képet vetíti ki, hogy azok olvassák, akik mellett esténként a sörhasú férjük nagyokat horkant szex helyett, anyuka nyakig begombolja a hálóingét és nosztalgiázva emlékszik vissza azokra az évekre, amikor az ő férje daliás lovag volt, sörhas nélkül, neki pedig lányos alakja, nem pedig a szüléstől megereszkedett pocakja és volt szex, nem pedig csak a Ramona oldalain lehetett hozzá szerencséje. Szóval olvassa a Szürkét, csorgatja a nyálát és vágyakozik. Nos, ez a kép szerintem nevetséges. Mindenképp az olvasónak kedvelnie kell az erotikus történeteket, mert amúgy a Szürke sok lenne neki, de kétlem, hogy ezt csak a kiéhezett nők vagy az anyukák kedvelnék. Ugyanúgy a fiatalabbak, normális szexuális élettel rendelkezők is. (Gondolok a normális alatt arra, hogy VAN. Bár felhívom a figyelmet arra a rémképre is, hogy a gyerek születésével a szexnek vége.) Nem lehet kijelenteni, hogy mamipornó, hisz olvassák olyanok is, akik még messze lehetnek az anyaságtól, a sörhastól, a Cavingtontól és ráncoktól. Nem otthon ülnek, hanem aktívak és lehet, hogy az ágyban ugyanolyan félisten fekszik mellettük, mint Chris és a tapasztalataikról lazán tudna egy újabb Szürkét írni, tán még izgalmasabbat is.

Na és azok a bizonyos eszközök?
Szerintem a többségben hibás kép alakul ki ezekről a segédeszközökről. Komolyan mondom, menjetek fel egy szexshop oldalára és nézzétek meg a kütyüket, amik a könyvben szerepelnek! Ma már kapni lehet kimondottan Szürke szexcsomagokat is. Nézzétek meg azt a bizonyos korbácsot, nézzétek meg a szerelemgolyókat (vagy hogy hívták a könyvben őket) és a többit is! Akkor tán valahogy ... hogy is fejezzem ki magamat ... látva ezeket a tárgyakat, valahogy elveszíti a jelentését az überbrutál.
Ez egy romantikus történet (mondjuk az is igaz, hogy nem a megszokott, beskatulyázott, totál rózsaszín, rózsacsokros romantika), sok-sok szexel, néhol korbáccsal, bilinccsel, kikötözéssel. És pont.
Ugyanakkor nagy szerepet kap benne Chris lelki sérülése is. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy aki hasonlón megy keresztül, az csak keményen szeretheti, de szerintem érdekes a pasi oldaláról IS nézni az egész történetet.

Akinek bejött ez a korbácsolós szex, az biztos odáig is van ezekért.
Ezt se lehet mondani, hogy akinek bejön, az hajlamos a "mocskos" szexre. Ha rám kezet merne emelni egy pasi, tuti, hogy a kezét eltörném és hiába mentegetőzne azzal, hogy na de csak úgy szexin akart a korbáccsal a fenekemre csapni. Hát én tuti tőből csavarnám ki és b.sznék egy akkorát oda, hogy 8X megkerülné a Földet. Szóval totál nem vágyom a mocskos szexre, de ugyanakkor elismerem, hogy kísérletezgetős vagyok. :oP

Chris, mint a férfi állat?
Jó lenne a szerepre?
Férfiasnak tűnő karakter, amit lássuk be, a nők jelentős része szeret. Szeretjük, ha a pasi meg tud minket védeni, hatalma van, törékenyek, nők lehetünk. Ilyennek vagyunk beprogramozva. Persze nem az állatot szeretjük, aki hazajön este a munkából, felb.ssza a sáros csizmáját az asztalra és kiordít a konyhába, hogy "Hozzá má sört!" és beteszi a kezét a nadrágjába, csak hogy ellenőrizze Johny a helyén van, hanem a szépen felöltözött, úriemberes férfit. Aki mellett hercegnők lehetünk. Mert titkon ki ne szeretné, ha megkaphatna mindent, ha istennővé tennék? Nyilván elég kevesen. A Szürke ezt a vágyat teljesíti.
Tessék, itt van Ana, Mucsaröcsöge egyik lakója, olyan tucatember, mint te és tessék, a Világ egyik leggazdagabb és legdögösebb pasija pont ő belé szeretett, mert miért is ne. Veled megtörténhet?
Ad egy álmot az olvasó kezébe. Ami nyilván egyfelől ábrándkép, csak él azzal az eltitkolt kislányos ábránddal, ami valahogy mélyen, titkon, sok nőben benne van. Mindenki szeretne Hamupipőke lenni. Csak van aki felvállalja, van aki nem.
És ez nem azt jelenti, hogy aki házas és így érez, az váljon el, meg ezzel megcsalja a férjét, hanem csak egy gyermekkori ábrándról van szó. Elolvassa a könyvet, tetszik neki, majd mosolyogva ad a férjének egy jó éjt puszit vagy épp bújik hozzá egy hatalmas lepedőcsatára. (Ugyanakkor itt jöhetne az újabb kérdés, hogy a könyv hatására akar szexelni? Nyilván van akiknél ugyanazt válthatja ki, mint mondjuk egy pornófilm, vagyis felhergeli. De nem lehet azt mondani, hogy ez mindenkire igaz lenne!)

Akkor az a férfi, aki öltönyben jár, gazdag, hatalma van, meg tud védeni minket, igaz, néha kikötözi a partnerét és korbácsot vesz elő vagy épp arra "kényszeríti" a másikat, hogy térdeljen az ajtó mellett?
Nyilván nem. Már nem emlékszem hol olvastam egy fiú (vagy lehet már férfi volt) kifakadását, hogy mi nők csak azokra a férfiakra bukunk, akik luxusautóval rohangálnak és a "csórókra" (így fejezte ki magát emlékeim szerint) rá se nézünk, messzire elkerüljük őket. Ez nem így van. Bele lehetne menni abba, hogy miért épp azt a férfit találjuk vonzónak, akit. Biológiai szempontból amikor szerelmesek leszünk valakibe vagy vágyni kezdünk rá, potenciális apajelöltet látunk benne. Ergó tudat alatt azt az üzenetet kapjuk, hogy ő jó lenne apának. És azért mert ... itt pedig jöhetnek azok az értékek, amik a nőknek fontosak, de ez egyénenként változó. Mert kedves, mert megbízható, mert romantikus, mert gyengéd, mert hűséges.... Aztán persze van, akiknek az adja ezt az érzést, hogy a férfi gazdag, hatalma van, stb. Mert nem vagyunk egyformák.
Ami az öltönyt illeti. Ha körbenézünk a világon, nem csak öltönyös pasik rohangálnak és mégis párt találnak maguknak. Szóval nem lehet általánosítani! Sőt, van aki pont az öltönyös férfiakat nézi levegőnek, mert neki pont ők nem jönnek be.
Ami pedig a "kényszerítést" illeti. Ebben a könyvben nincs szó kényszerítésről, hisz az nemi erőszakot jelentene. Lehetőségről van szó, amivel Ana vagy él vagy nem. Nem akarok belemenni mélyen ebbe, mert a szex mindig az adott felekre tartozik. Én úgy érzem, hogy ami két fél közt történik, mind a kettő akarja, nem sértenek ezzel törvényeket, ahhoz másnak nincs köze. Ha valaki csak sötétben, hálóingben szereti, akkor legyen. Ha valaki viszont nővérke jelmezben vagy akár kikötözve korbáccsal, legyen. Az ő döntésük, ők úgy szeretik, ők olyanok amilyenek, az ő dolguk.
 
És Ana, mint a tucatnő.
kép forrása
 Ana lenne a tucatnő megtestesítése?
Érdekes Ana karaktere. Azt merem állítani, hogy a nők 60%-a a férfias férfiakat szereti. De azt nem merem állítani, hogy a Szürke kedvelőinek (mármint a nőkre gondolok) a 60%-a suta, tucatnők. Mert miért ne kedvelhetné a trilógiát egy címlaplány épp úgy, mint egy teljesen átlagos külsővel rendelkező nő? El kell hessegetni azt a képet, hogy vagy anyuka mamahálóingben olvassa esténként a könyvet a sörhasú férje mellett vagy kapafogú 50-éves szüzek, mert nyilván nem. Ez képtelenség! Ha már csak a külföldi bloggereknél nézek körbe, akik olvasták a könyvet, a jelentős részük 20-as, nem szülő még vagy ha szülő is, nem tűnik mamahálóinges fajtának. Én is anyuka vagyok, de sem a mamahálóing, sem a sörhas kategóriájába nem tartozik a magánéletem (bár van egy cuki, zsiráfos pizsamám, amit imádok). És mégis tetszett a sorozat.
Ami ebből a szemszögből bejövős lehet, az a lány esetlensége. Mert intenzívebbé teszi a pasi védelmező ösztönét, a férfiasságot, amit bizony sok nő szerethet és egyfajta magunkra ismerés is, az önértékelési zavarok miatt.
Lehetne statisztikát készíteni, hogy 10-ből hány nő elégedett a külsejével, szerintem siralmas lenne az eredmény. Ana pedig olyannak van megformázva, mint amilyenek a hétköznapokon a nők többsége. Ő is karikás szemmel ébred, kócosan, rohan fogat mosni ébredés után, képes elesni a nem létező szőnyeg gyűrődésében, és a külsején semmi extra, SZERINTE. És mégis ő lett a befutó. Ez a lényeges. A mese.

Akkor magyarán szólva, azoknak a nőknek jön be a trilógia, akik önértékelési zavarral küzdenek, tucatnők, szeretik a férfi állatot és titkon abban reménykednek, hogy egy reggel arra ébrednek, egy szexisten fekszik mellettük, soha többet nem kell mosni és főzniük, valamint milliárdosak lettek?
NEM. :o) Mindannyian mások vagyunk és mindannyiunknak más miatt nyerheti el a tetszését a történet.

Neked miért jött be? 
Őszintén? Lényegében a sok szex miatt. :oP


Összességében úgy érzem, hogy az Ötven árnyalat három vágyra épít:
  1. az Alkonyaton felnövő generáció fejlődésére, vagyis a szex igényére. Mivel nő az ingerküszöb, minél több újat mutat, annál jobb.
  2. a kislány kori álmok beteljesülésére (Hamupipőke effekus)
  3. és amolyan ősi ösztönre, hogy a férfinak erősnek kell lennie, mi pedig legyünk gyengék -vagy legalább játsszuk meg-, hogy meg tudjon minket védeni a sárkánytól. 
Ennyi. Ez a siker nyitja. Szerintem legalábbis.
És akkor persze erre rátett egy nagy adagot a háttérben dolgozó munkatársak, akik rásegítették a világszintű népszerűsítést.

Ajánlom a figyelmetekbe még:
E. L. James: A szürke ötven árnyalata
E. L. James: A sötét ötven árnyalata  
E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

3 megjegyzés:

  1. tulajdonképpen egyetértek veled, bár nekem rögtön szemet szúrtak a twilight hasonlóságok. amik egyébként egyáltalán nem zavartak, mert valahogy Bella és Edward sehogy sem akart beugrani, hogy éppen a Fájdalom Vörös Szobájának vannak.:D sok apró hasonlóság van, de senki sem fogja pont emiatt szeretni vagy éppen utálni.:)
    (az egyik barátnőm nagyon antiolvasó, de a Szürke még őt is elvarázsolta.:D)

    VálaszTörlés
  2. ja, és szerintem tökéletes C.G. színész nincs, de ha valaki, akkor Ian hasonlít rá. én mindenesetre szurkolok, hogy megkapja.!:D

    VálaszTörlés
  3. @~Johanna.: Szerintem ilyen szinten megosztó könyvről még nem is hallottam, mint amilyen a Szürke. Vagy szerették vagy utálták, nagyon kevesen vannak szerintem félúton.

    VálaszTörlés