2013. június 4., kedd

Fábián Janka: Rozmaring

Nagyon örültem amikor olvastam a hírt tavaly, hogy Fábián Jankának megjelenik egy novellája is, amolyan kiegészítés képpen, Az angyalos házhoz.
Abban a regényében már megismerhettük Hajnal Imrét, a kor bonvivánját, a sármos színészt, aki elrabolta Hilda szívét és még sok más nőét is. Ebben a rövidke novellában pedig, egy kis kitérőről olvashatunk a színésszel kapcsolatban.

Mivel majdnem 1 éve olvastam Az angyalos házat, annyira élénken minden részlete nem él előttem, pontosan nem is tudtam elhelyezni ezt a szálat abban a történetben, de valami rémlik, hogy szó volt arról, Imrének Amerikába kell utaznia egy vendégszereplés miatt. Viszont elég halványka az emlék, lehet, meg se történt. ;o)

A lényeg úgy is, hogy 1913-ban Hajnal Imre hajóra száll, hogy vendégszínészként fellépjen New Yorkban. Magával visz a táskájában egy forradalmi újítást, ami a filmipart fenekestül felfordítaná.
Bár sokat gondol Hildára -aki otthon várja őt-, de azért nem utasítja vissza a vonzó Rosemary közeledését sem. Rövidke kapcsolatba bonyolódik vele. ...

Arra számítottam, hogy mivel a novella címe Rozmaring, a fiatal színésznő fontos, nagyon központi szerepet fog kapni a történetben, romantikusan-habosan, de ez nem így lett.
A központi szerepet az a bizonyos táska és a tartalma jelentette. Vajon mi lehet benne? És hogyan fogja fogadni az amerikai filmipar?
Akik olvasták Az angyalos házat, semmiképp se hagyják ki ezt a novellát! Bár másra számítottam, romantikusra, de ettől függetlenül olvasmányos, izgalmas, finom utalások vannak benne Az angyalos házban történtekre és a történelemre.

____________
Kiadta: Ulpius-ház Könyvkiadó (2012.)
Csak e-bookban jelent meg!
Oldalszám: 20 (A4)
Ára: 499
Forrás: Bookandwalk
Értékelésem:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése