Follow Us @nikikonyvesem

2016. augusztus 6., szombat

A nyár egyik legnagyobb könyves akciója

Évről évre várom az Alexandra nyári akcióját és évről évre nyugtázom magamban, hogy egyre kevesebb olyan könyvet találok a kínálatukban amire azt tudom mondani, hogy igen, ezt nem szabad kihagyni.
Átböngészgettem az idei kínálatot is és a lehető legcsalódottabb vagyok. Nagyítóval kellett kutatnom a könyvek után, de komolyan. :o(
Nézzük akkor, hogy idén melyek keltették fel az érdeklődésemet és melyeket tudnék a figyelmetekbe ajánlani.

Felkeltette az érdeklődésemet:



A World War a fülszövege miatt keltette fel az érdeklődésemet, jónak tűnik.
A Szökés Auschwitzbával pedig már tavaly is szemeztem. Akkor hiába kerestem a boltban, 1 példányt se találtam belőle, idén meg ki tudja lehet, hogy végre a kosaramban fog landolni. ;o)

Ajánlanám a figyelmetekbe:



Az ajánlott 5 kötetből 4-et (Joséphine, Kötelék, Jumurdzsák gyűrűje, Terhesség napról napra) már olvastam és nagyon tetszettek. A Kramer kontra Kramert pedig annak ellenére merem a figyelmetekbe ajánlani, hogy egyenlőre nálam is csak várólistás, de biztos vagyok abban, hogyha eljön az ideje, érdekes és izgalmas olvasmánynak fogom találni.

+



Eddig a túlságosan drága kategóriába tartozott véleményem szerint a Családi mindentudó még akciósan is, de most lejjebb akciózták. Két hete már szemeztem vele az üzletben, végiglapozgattam, tényleg klassz a kialakítása, csak az ára túl magas volt akkor még. Most viszont 900 Ft és ennyiért szerintem el fogom hozni jövő héten. Már ha lesz még belőle példány. ;o)

Nincsenek megjegyzések: