2017. október 30., hétfő

És igen! Jön magyarul is!

Még 2016 nyarán hívtam fel a figyelmeteket erre a könyvre a Kitekintőben és legnagyobb örömömre a napokban láttam, hogy a Könyvmolyképző novemberben megjelenteti itthon is. :) Olvassátok! Nagyon jónak ígérkezik.

„Még a legboldogabb házasságban is vannak titkok...”

Luke Richardson hazaérkezik szeretett felesége, Natalie temetéséről, akivel tizenhat boldog éven át éltek együtt, és három gyerekük született. De van valami, amire Luke nem számított: egy kék boríték várja michigani otthonuk előszobájának padlóján, amire az ő neve van írva Natalie kézírásával.
A boríték egy levelet rejt, amit Natalie egy évvel korábban írt, az első kemoterápia napján. És a levelek egyre csak érkeznek. Luke nem kételkedik a valódiságukban, de nem tudja, ki küldözgeti őket. Szinte a levelek megszállotjává válik, és a nyomozása során rég elfeledett titkokra bukkan, melyek kételyeket ébresztenek benne a feleségével, a családjával, az egész életével kapcsolatban.
De a szeretet örök – még az írott szavakban is, még az emlékekben is, és az ígéretekben is, amelyeket a halál után is be lehet váltani.
Levelek a síron túlról – az év egyik sikerkönyve

Ismerd meg Natalie felkavaró titkait!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése